Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám - Takács Imre: Orémusz! (vers)
Csak egy utat járhattam végig. Nem illő (eddig is kár volt) szomorúságaimba szomorodnom, a szószékről vadászni menő Sátánt a falon hagynom. Többszínnyomással meddő pinák előnyt élveznek a diktatúrák ofszet-nyomdáiban a szavak rovására. Csak egy utat járhattam végig. Megértem én a kor parancsát — ezért haragszom a törvény csalóira, akik elszaporítják a törvény megszegőit, a törvényszegőket, akik a bűn, az agyafúrtság bacilus-táptalaját hintik, terítik, rakják le hazám zugaiba; akik csak szemet hunyva képesek eltűrni jót. 9. Megtaníttattam, mert háziasait jelentéktelenjévé lettem a csönd-birodalom egy zugának, zeg-zugainak akár, mert végignézhettem a vitalitás szökőkútjainak a lassú gyengítését, kikapcsolását és aszályát. A sugárcsövek levegőt nyelő hörgését hallom immár, mint a bazári kurva a haldokló földesúr rajta-fuldoklását, Szippantó Ejakulációját, a ránehezedő test emyedésének a sípolását. (Bár a hulla gázosodó fölpuffadását nem kellett látnia már!) Megtaníttattam. Érzem, otthon vagyok. Itthon, ha sírásra görcsöl — már nem a szám — memória-tár-agyam a tehetetlenségeivel, hiába-kijelzéseivel, hiába-heszédjével, mert a taknyát se törölhetem annak, aki törpe-Guliverré simogatott a falnak beszélő óriások birodalmában, a mancsát ott-tartva síró hímoroszlán rugalmatlan állapotában, szájzáras állkapcsában. Megtaníttattam — tiszta absztrakció, definíció és appercepció és válasz-végtelenség emésztette föl minden örömömet. Ez maradt örömnek is, ím, ez a bennem minek rozsdásodó, ez a használhatatlan, ez a mirevaló, ez a semmirevaló, ez a báva, ez az eladhatatlan, mert hazaárulásra is alkalmatlan elkésett vád-molekula-halmaz, a halállal belőlem kiröppenő; ez a vénség-zsarolás, vénség-interpelláeió a fattyú jövendőhöz — in eksztrémisz (a végső pillanatokban). Röppenjetek föl, végső pillanatok az atomtöltetekkel golyózok pince-panadicsoma fölé! — hogy a Földet örökösen télvégi, pallót hidegétől, flórátlan és faiunátlan sivárságától megóvjátok! 85. febr. 22. 485
