Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Deák Tamás: Don Juan halála - Regény-torzó, meg egy bizalmas epilógus
— Fecsegsz, Grácián. Nem ilyen olcsóin adják az igazságot. — Sehogysem adják. Azt hiszed, ha valamit nehezebben ragadunk meg a jelenségek rendjéből vagy káoszából, közelebb járunk az igazsághoz? — Legalább megküzdőnk érte, barátom. Legalább nem a restségünket kell okolnunk, ha tévedünk. Olvastam egy régi kínai közmondást: „Aki a célt akarja, annak az utat is akarnia kell.” — Az igazság felé vezető útra gondolsz, uram? De hiszen azt az utat sem ismerjük! — Az útón-levés sajátságos állapot. Nem éppen kényelmes, de borzongató, olykor meg gyönyörű. — Te a Pokolba vezető utakat véled az igazság hívogató ösvényeinek, Don Juan. Nevetett. Amikor úgy érezte, telibe találtam, többnyire nevetett. Sötét szeme fölött világló homloka ilyenkor kisimult, kiugró orrához képest kicsiny szája elváltozott, magas alakja meggörnyedt álltában. Ám a derűjének ilyenkor sem volt hitele, s én is savanyú képpel meredhettem rá, mint az inasa, amikor jókedvűnek látta. Nem illett hozzá a nevetés. — A Pokolban talán hiszek, Grácián, sőt bízom benne, de a hozzá vezető útban nem hiszek. A Pokol nem a gonosz cselekedet után várja az embert — magában a gonosz cselekedetben van! — Nem rossz. Egy főúrtól meg éppenséggel bravúros. Csak hát, irántad érzett végtelen tiszteletem ellenére, nem mindig hiszek neked, illetve: nem hiszek a megvallott hitedben. Nem hiszem például, hogy hinnél a Pokol létezésében. — A kételkedés a hinni alkalmatlanok fanyar vigasza, öregem. — Megengedem. — Engedelmeddel, melyet jó néven veszek, mégiscsak furcsa, hogy kétségbe vonod a Pokol-bitemet, miközben te magad a szakértőjének számítasz; úgy tudom, gyűjteményed is van a pokolbeli gyötretések ábrázolataiból. — Van. — Ezek szerint, te hiszel a Pokol létezésében, Grácián? — Sose gondolkodtam felőle, hiszek-e benne vagy sem. A metszetek pompásak, csupa képzelet valamennyi, és csupa tűz — főként csupa tűz! — Persze, csupa-csupa tűz. Betekintést nyújthatnál nekem e lángoló gyűjteménybe. — Készséggel. Ha kedved támad eljönni szegényes hajlékomba. Meglehetősen poros. — Majd elküldöm annak előtte egyik inasomat, hogy takarítsák ki. Borzadok a portól. A Pokolban bizonyosan nincs por, se szemét. Már ezért is megéri... — Az ember porrá lesz a tűzben, Don Juan, egy maréknyi gusztustalan porrá. Szemétté, ha úgy tetszik. — No, hagyjuk ezt. Hanem arról felvilágosíthatnál kedvesem, ha már egy piruettel kikerülted a Pokol-hitedre adandó választ: mivégre gyűjtögetted az ottani gyötretésekben dúskáló ábrázolásokat? Nem vagy te gonosz, mint Dante! — Ezt megvallhatom neked, ha érdekel. Azért gyűjtöm a válogatott kínzások látható megjelenítéseit, mert félek. — A Pokoltól? — Nem. A kínzásoktól félek, Don Juan. Melyektől az ember ezen a vi409
