Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - László Gyula: A Szent László-legenda falképei (tanulmány)

látszik, hogy bizonyos ünnepi tűzgyújtások is kapcsolódtak nevéhez. Ezzel azonban egy új tényező lép be megemlékezésünkbe: a nép.

Pintér Kálmán, Szilárd Leó, Berze Nagy János, majd Szendrey Zsigmond e területen kiváló gyűjtőmunkát végzett s ebből kiderült, hogy Szent László népköltészetünknek is kimagasló alakja. Meg tudjuk azt is, hogy a XVII. század végén még éltek a nép ajkán dalok Szent Lászlóról. Szent László szekere csillagkép, lándzsája, dárdája nyomón fakadnak források, kutak szerte az országban a Palócföldön is. Egy palócföldi kútban:

„Arany patkójából egy szeg Most is fenekén ragyog”12

Példának Lisznyai Palóc dalokjából idézünk:

„László kirá lovagónyi Mihá arkangyaltó tanót Mikó meghout, egy darabig Az ég lovászmestere vót. ö hajtá a göncöt szekér Csillagsörényes lovait,

Ragyogó ostorul fonta A hódvilág sugarait.

Budavárbó egy szuszvan Mátra tövébe ugratott.”13

Vagy máshelyt:

„Szent László kegyes beszédét A virágok is értették,

S hol megcsókolta a földet,

Ott egy szép forrás fakadt”1'1

Messze az Altaj vidékig kalandozhatnánk, ha az égi lovászmester párhuzamait keresnők s ez nem is olyan felelőtlen ötlet, mert a cserhalmi csata mozzanatainak valóban elsősorban az altaji népköltészetben akadunk párjára.

Eddig bemutatott legendáink nagyrészt tehát a nemzetközi legendakincs szerves részei, úgy teremtődhetett meg, ahogy Horváth Cyrill elképzeli: „A legendás történetek javarésze föltehetőleg idegen papok, kivált szerzetesek révén került Magyarországra. Görög apácák és barátok, benediktinusok, ciszterciták, prémontreiek hozhatták őket és juttathatták a tömegek birtokába. Talán nem puszta véletlen, hogy az írott legenda két csodája, a váradi levátio és a szarvas csoda története, végre a Dubniczi-krónika patrocinium-mondájának egyrésze görög legendákhoz áll legközelebb, amelyek közül kettőt, mint Szent Vazul életéhez tartozót bizonyosan minden görög klastrombán ismertek.”

Középkori falusi prédikációikban papjaink természetesen nem a kereszténység elvont dogmatikájának terjesztői voltak, hanem fordulatos történetek, csodák útján kötötték le hallgatóságukat, lett légyen akár az Ó- akár az Űjtestamentumról szó, vagy a szentek legendáiról. A többi már a legendaképződés ismert útján történt: az emlékezetben megmaradt csodás történetek új s újabb kiemelkedő egyéniségekhez kapcsolódtak. A legendáriumokban néha szinte csak a szentek neve változik, a történetek ismétlődnek, így történt ez Szent Lászlónkkal is.

Ám a hozzá kapcsolódó legendák között van egy, amely valóban csak nálunk van meg ilyen teljességben, s elemei bár tőlünk Keletre, s részben Nyugatra megvannak, de végül is a magyar nép képzeletvilágában és képi fogalmazásában maradt reánk: ez a cserhalmi ütközet falképsora. Ennek elterjedése — amint majd lát330