Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló 6.)
A helyhez és a cselekményhez illő nevek egybeesésének szürrealizmusa, mint itt most a V. x-i temetőben, A. temetésén. A temető gondnok, aki a sírhelyet eladta nekünk, Fellegi úr volt. Aki a halotti koszorút készítette, a harmatos szekfűkkel, Császár űr. A papot, aki temetett, Kopjásnak hívták, s az egyik sírásót Fakónak, a másikat Életesnek. * Azoknak a kritikusoknak a figyelmébe, akik ideggyógyászati fogalmakkal operálnak a bírálataikban: Nemcsak az írók és a költők neuraszténiások, hanem mindenki, aki ír, tehát a kritikus is. A kritika ebből a szempontból nézve rendszerint kétszeresen is kompenzált neuraszténia. Kompenzál egy túlérzékenységet, amely rendszerint nem is kritikai, hanem művészi megragadásra és formálásra predesztinál. És kompenzálja ennek a predesztinációnak a nem tudomásul vételét, az elfojtását. Egy kreatív alkat — jó esetben ilyen alkat —, tartva a meg- ítéltetéstől, ilyenkor a megítélő szerepkörébe helyezkedik, s ott építi ki a maga személyiségének — jó esetben társadálmiasított személyiségének — hadállásait. Mellékes szempont ez, nem fő szempont? Hát persze, hogy nem az. De akkor ne legyen felnagyított, előtérbe állított szempont az az írók és költők megítélésében sem. * Mi az akarat? Mennyit foglalkoztatott ez valamikor. Akkori felfogásom szerint nem volt szabad akaratnak tekintenem semmit, ami magától mintegy szenvedélyszerűen jön. Fogságba esni és megszökni még azon a napon, lehetőleg a legelső órában: ez magától értetődőnek, elemi-automatikusnak tetszett, s így nem volt köze az akarathoz. írni, félrehúzódva, noha nógattak, menjek a mezőre, kapáljak már az istenit, mert ha nem, megesz mindent a gaz, írni így is, mindenképpen: ez nem akarat dolga volt, ez eleve el volt döntve bennem. (Akarat ahhoz kellett volna, hogy másképp csináljam, hogy tegyek valamit magam ellen.) Ott tartottam már, hogy akaratnak csak azt tekintem, amit kívülről ró ránk a kötelesség. Az ígéretesebbnek az intenzívebbnek az elfojtása kevésbé ígéretesért és intenzívért, ez volt nekem akkor az akarat. A „gyilkos” akarat, a „gyáva” akarat: így kerültek az akarat elé akkor ezek a jelzők. Azóta megtudtam, hogy van másfajta, pozitív értelmű akarat is. A lehangoltság legyőzésére irányuló akarat például mélyen pozitív akarat. S néha még az írásnak is az akarása. Elkedvetlenítő, lebeszélő korszakokban. * „A költészet attól költészet, hogy úgy viselkednek benne a szavak, mintha először találkoznának” — vallja egy ősmexikói irat. Mindmáig érvényes megállapítás, amely fényt vet arra is, hogy mennyire újak lehettek a régiek számára a maguk idejében azok a szövegek, amelyeket mi hagyományosaknak érzünk. Ami ma egyszerűnek hat bennük, maga lehetett a legmodernebb szómágia, maga a nem is értelmi, hanem érzelmi-érzéki bonyolultság. * 322
