Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Markó Béla: Erkélyünkön egy cinke, Ismétlődő lecke, Vak ember tükre, Íme, jól vagyunk, Gyanútlan éjszaka, A nyelv diadala (versek)
Vak ember tükre Fölösleges leszek és tiszta, mint vak ember tükre, amely hasztalan várakozik, hogy majd világtalan gazdája int neki, s ő visszaint, vagy nyelvét ölti, járkál, fintorog, sietve készül, borotválkozik, csak térül-fordul, s már megváltozik, és változik körötte száz dolog, de mindhiába pontos mondatom, ha nem lesz kinek majd elmondanom, és mindhiába leszek csillogó, kegyetlen, éles kép, ha senki sem lát, hogy milyen vagyok és ő milyen, így lesz? Vak ember tükre lesz a szó? íme, jól vagyunk Hát gyújts villanyt! Tárj ablakot! Nyiss ajtót Nincs éjszaka! Nincs éjszaka! Csak nappal! Megvirradtunk már, kedvesem. Haraggal voltunk, és íme, jól vagyunk. Kitartók s reménykedők. Itt nálunk reggel van most, itt nálunk tánc a fény, és fény a tánc, ó, forogj, forogj, mint győzhetetlen zászló, szálljon hajad, lobogj, lobogj, és arcod arcomhoz érintve csak pillanatra torpanj meg, és csak pillanatra nézz rám, aztán tovább, tovább, körbeszaladva, ujjongva, kiabálva: itt van, itt van a föld, az ég. Míg én figyellek némán: Késő van már. Csak nálunk ég a villany.
