Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)

Joyce-nál is szerepel és mikor fordítottam az Ulyssest, ezer variációt találtam ki a „tomb and womb” szójáték magyar visszaadására, (tomb and womb: sír az anyaméh). Szerelem és halál témájáról jut eszembe József Attila-tanulmányom, amelyet most elővettünk abból az alkalomból, hogy előkészülünk összes esszéim kiadására. Van egy mondat ebben a József Attila-tanulmányiban (a Válasz c. folyóiratban jelent meg 1947-ben), amit idéznék ehhez a témához: „(József Attila) tudatában van az a millió szadizmus, ami az elmaradt csókok véres penésze az emberiség életében, — és tudatában van..., hogy a szerelem a paradoxonok anemónás kálváriája: önzés, gyilkosság, hála, áldozat, kéj, manna-koldulás, fóbia, humanitás és grimasz- kodó hazugság zagyvaléka”. 8—900 év után megint itt tartunk: tümbosz és nüm- faión, szerelem, halál.

Szerepel a versben az égi vőlegény, aki elrabolta a királynét: a katolikus egyházban végig a középkoron Jézus a Jegyes. Kissé bonyolult gondolat: erotika és tisztaság, szentek eljegyzése Jézus Krisztussal. Tehát megint együtt: aszkézis, apá- caság, nászágy, Jézus a vőlegény, erotikának, mennyei spiritualitásnak és lepedős bujaságnak ez a kóválygása-keringése.

K. L.: Amor Sanctus.

SZ. M.: Igen, csak az Amor Sanctus főleg az égi szerelemről szól.

K. L.: De azokban, amiket Babits kiválasztott, van, ami ezt a vonalat érinti.

SZ. M.: Igen, a gondolat bolyong az egész középkoron át. Alexandriai Szent Katalin, Sienai Szent Katalin, Boldog Alacoque Margit és sok más — tisztán mondom! — nyüzsgő szent, aki eljegyzi magát Jézussal. Rengeteg középkori „barokk” szentkép ábrázolja ezt a jelenetet. Egy gyönyörű festmény, a mi Szépművészeti Múzeumunkban látható: Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzése, Giovanni dal Ponte (XV. sz.) műve. Különlegessége, szemben a többi ábrázolással, ahol mindig a gyermek Jézussal jegyzi el magát Alexandriai Katalin, az, hogy itt a 30 éves fenséges Megváltóval lép „házasságra” a szent.

Piroska alias Eiréné, Szent László leánya nagyon vallásos is volt, de a bizánciak mégsem szerették. Nagyon érdekes, azért emlegeti a költemény az Énekek Énekét, mert az „éjsötét”, barbár voltára utal! Ebben a dicsőítő versben nem tudta elhallgatni a költő, hogy barbár volt a leány! Az előkelő bizánci udvar fintorgott, hogy egy magyar királylány vegyült közéjük. Magyarországi Szent László: barbár, Bizánc: a művelt nyugat. Hát előfordul a mésalliance! Az, hogy egy kurva műlovarnőből császárné lesz, az kultúra! De egy szent király lánya, ha magyar, az dekul- túra! História est magistra vitae.

Szűzies fehérségben, apácás átszellemültségben jelenik meg előttünk Piroska, ugyanakkor „a bársonyos és vérmeleg bíbor khitón alázatosság harmatától átivott”. Vér együtt a császári bíborköpennyel, enyhén vad árnyalat, — Heine: „Shakespeare nőalakjai”-ban nem egy ilyen árnyalat és árnyalak feltűnik. Ezzel az Ophélia-jelleg- gel kapcsolatban feljegyeztem: legszentebb és legvallásosabb áhítattal láttam Vas István első feleségének, Nagy Etelnek holttestét nyitott koporsójában. Ezt a látványt megörökítettem legnagyobb részletességgel Orpheusom Escorial c. kötetében. Nagy Etel Izabella spanyol királynő modellje volt. Történelmi tény: Borgia Szent Ferencnek kellett tanúskodnia, hogy a koporsóban valóban Izabella királynő fekszik. Azután eszembe jutott még Heléna figurája, mert képzeletemben és Orpheus művemben Heléna ilyen tündéri átlátszó fehér fátyolfelhő, csillagköd.

Euripidész is a felhők közé repíti.

Bennem a bizánci irodalom olvasása, néhány érdekes költője, tudósa révén, felmerült az én magam által orpheusinak nevezett világom számtalan figurája, gondolata, izgalma, lírája, asszociációja, nyüzsgő emléke. Természetesen kínálja magát, hogy egy mondatban összefoglaljam az elmondottakat: Orpheus világa a bizánci irodalom tükrében.

307