Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Emlékezettörténelem (Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett)
ZIMONYI ZOLTÁN Emlékezettörténelem KABDEBÓ LÓRÁNT: A HÁBORÚNAK VEGE LETT ,,Az író felelősséggel tartozik, kora íratlan történetéért, ha másként nem — saját emlékezete szerint(Cseres Tibor: Parázna szobrok) Évekkel ezelőtt összeállítást készítettem a Látóhatár részére. A címét Kabdebó Lóránttól kölcsönöztem. Egy sorozata futott akkoriban a rádióban; neves művészekkel. beszélgetett „Káin és Ábel testvérgyilkos világáról”: a második világháborúról, a szellem „malombörtönéről”, s a rettenetes dunamenti végjáték után a „sámsoni” fordulatról: a visszatért erőről, a lefojtott szellem életrelobbanásáról. Akkoriban, ahogy azóta is, sok írás jelent meg a háború utáni úgynevezett „fényes szellők” koráról. Népszerűsítő cikkek és tüzetes tanulmányok tömeglapokban és kis példányszámú szakfolyóiratokban. A pártharcokról és az egy- pártrendszer kialakulásáról, a lakosságcseréről és a kitelepítésekről, a közigazgatás reformjáról, az újjáépítésről, államosításról, inflációról és az új pénz bevezetéséről. Ezenközben mesélt a rádióban a háború utáni legelső irodalmi folyóirat szerkesztője, az írószövetség alapítója, a könyvkiadó, a túlélő költő, író és festő arról, ki hogyan vészelte át az ostromot, a munkaszolgálatot, a frontot, s mikor a háborúnak vége lett és az élet lassan körülforrta a sebeket, hogyan szólaltak meg újra a fegyverek között elhallgattatott múzsák. A sokfelől gyűjtött szemelvényekből azonban aligha szerveződött volna egységes olvasmány, ha e beszélgetések eleven, élményszerű hangja nem ötvözi őket egybe. Az emberi dokumentumok forrósága összeolvasztotta — és egyben hitelesítette — a különféle elemeket. A háborúnak vége — ez lett az összeállítás Kabdebó sorozatától ikölcsönzött címe, amelyet ő is — tudva vagy öntudatlanul — egy világhírű filmtől, illetve annak magyarul is olvasható forgatókönyvéből vett át. Semprun és Resnais műve a spanyol polgárháborúra vonatkozott; a címkölcsönzést sajátos jelentésszűkülés tette lehetővé. A második világháború ugyanis olyan mélyen felszaggatta életünket és tudatunkat, hogy a HÁBORÚ szó azóta számunkra ezzel a rettenetes, pusztító világégéssel azonos. Az 1979/80-ban a rádióban elhangzott beszélgetés-sorozat időközben szép karriert futott be, az élőszóbeli nyilvánossággal csaknem egyidőben közölte a Kortárs, két éve pedig a Móra Kiadó könyv alakban is megjelentette Kozmosz sorozatában, A háborúnak vége lett, tehát módosított címmel. E — nyilván Semprun és Resnais „védelmében” — megtoldott változat már kevésbé fedi a beszélgetések lényegét, befejezettnek nyilvánítja, amiről a könyv eleven sebként szól: a háborúnak vége ugyan, de nem fejeződött be. Nem ér véget, amíg a lélek sebei be nem gyógyulnak, amíg az érzelmek békét nem kötnek. Láttuk a televízió riport-sorozatában, a Krónikában, hogy csaknem negyven évvel a háború után milyen mélyen gennyedő sebekre nyitott sipolyokat Csoóri Sándor és Sára Sándor; nemzedékek és korosztályok már-már nemzeti méretű gyónásban keresték bűntudatuk feloldozását. Cseres Tibor Parázna szobrok című regényében a katonatiszt főszereplő évtizedek múltán is a háború miatt tipródik. A regény egyik mondata akár mottója is lehetne Kabdebó beszélgetéseinek: „Minden józanságunkra és lelkünk minden erejére szükségünk van, hogy életünknek erről az (úgy látszik) bej orr hatatlan sebéről kétségbeesés nélkül szóljunk.” 281
