Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Páskándi Géza: A halhatatlan szolga
gunkból” és így tovább. Nos, ha a falu és ia ikloáka között választhatok — nem vitás melyikre szavazok. A trágyáinál a szennycsatorna sokkal bűzösebb. Ha valamiféle megálmodott — ez nem romantika ? — világnyelv és kis provinciális nyelvecském között kel választanom: a földemen két lábon állva azt választom, amit 'beszélni tudok. Mindig azt, (amivei legjobban tudok másokra hatni! Bolond, aki másképpen cselekszik. Milyen szánalmas azok logikája, akik romantikát kiabálnak (bármely emeltebb hangira, amely nyelvről s effélékről beszél, de ők maguk — egyébként jogosan — dübörgő tapssal fogadják a más nyelvék író-képviselőit. Külön kiemelve, mekkora mesterei anyanyelvűknek. Ügylátszik, jó pont részükről az anyamyelvónt csak iákkor jár, ihia az illető angol vagy francia. A pökhendi fanyalgáis sziaba ds ágkorlát ozást emleget, ha nem sajnálhatják le, amit útón-útfélen szeretnének. De elfelejtik, hogy ezt a szabadságot többek között azok vívták ki számiunkra, akiknek nézeteihez eme fanyalgókmak annyi közük sincs, mint manikűr után a köröm feketéje! Vajon mindez inam tartozik Kosztolányi éfchoz? Mélységesen oda. Kosztolányi meg a kozmoszpolisz és metropolisz .^flaszteré”! Ugyan már. ö, aki — persze metafforizálva — már-már ^gyanúsan” fogalmaz: „ia nyelv az ős-sovi- niszta”. Ez egyfelől igaz De hiszen mi más ia sovinizmus, mint hódító szellem. Amikor bárkinek iaz anyanyelve saját hangrendjébe, artikulációs bázisába „tör” be egy-agy idegen szót, vajon e folyamat nem hasonlít-e ahhoz, amikor egy individuumot meghódít egy másik vallás, másik hagyomány, szokáskör, konyha, temperamentum, történelmi emlékezet vagy éppen nyelvi szépség? Az olasz capiscare így lesz magyar kapiskáló, sőt néhol ibapisgáló. így lesz a görög Heraklész a latin hódításban Herkulessé, és a héber perusim-boi görögül, Pharisaios (farizeus). S ha ez a szórablás úgy történnék, hogy a másik nyelvben lyuk keletkeznék helyében, bizony véres háborúságoknak lennénk tanúi. Szerencsére immár két, sőt több élete lesz így a szónak, tehát mégsem agresszív imperializmusról van szó. Kosztoiányiékbam tehát az esaköz-nyelv eéi-nyelvvé változik. A strukturalizmus, szemantika, szemiotika, meg a pozitív logika, a „formalista” törekvések századunk első harmadában kezdenek jobban testet ölteni. Történelmi előzményei persze ennek is vannak. Annak idején az alexandriai grammatikusok „két táborra” szakadtak. Az lamaiogisták és az lanomalisták szinte kerek száz évig vitatkoztak, hogy a beszédbe a logitousságot, szabályosságot kell-e bevinni, vagy át kell adni a természetes fejlődésnek? Az anomalistáik az utóbbit képviselték és csupán la ínyesegetés jogát ismerték el. A nyelvhez kívülről közelítő analogistálk a prokrusztészi módot választották. Croce idézi Quintilia- nus szellemes mondását: „Más dolog latinul és megint más grammatika szerint beszélni”. Varró pedig salamonian a „helyes szokás” fogalmát 'kívánta bevezetni. A grammatikát iaz ókorban is sokan istenítették. Az ige három személyében például a Trinitatis fide (szentháromság) „lenyomatát” látták. De gondoljunk csak a legősibb korokra. A tabu-szavakra, ráolvasások, varázsszövegek „metakommunikáicióira”, vagy a glosoláliára. Ez 'utóbbi az egyén olyan exitatikus (elnagadtafattsági) állapota, amelyben a „normális” környezet számára érthetetlen szavakon beszól. Nyelvében szólás. Effélék — akár borostyánban iá rovar vagy falevél — ma is fennmaradtak a folklórban ,különösen bizonyos gyermekmondókák természetes „rezervátumában 244
