Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Panek Zoltán: Anyanyelvünk atyamestere

zom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsősé- ges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülváló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születem, élek, és meghalok, ez. a magas mokon szervezett, a szellem teremtő fegyelmével áldott szervezetlen agy-munkás, szív-munkás még az én talán bocsánatos, pontszegény hömpöly- stílusomra is talált felmentést és magyarázatot: az emlékek áradata ragadja el és sodorja visszafelé az elmúlt időbe, akár egy megduzzadt záporpaták, és vele kell rohannia, akár akar, akár nem, s egyszerre, egy lélegzetre vagy inkább egy szuszra kell kimondania mindent, ami hirtelen eszébe jut, különben, ha pontot tenne oda, ahova pont nem való, egyszerre megsemmisülne az emlékezés és szellemidézet egész varázsa, valóban, találó a kifejezés: emlékek áradata rohan meg vele kapcsolatban, érzésem szerint mindnyájan így vagyunk vele, művei keresztül-kasul hajtják életünket, Ö igazán jelen van szellemével lelkűnkben és nyelvünkön, több a családtaginál is, mondd ki a nevét egy olvasó magyar előtt, és annak tekintete azonnal felragyog, jobban ismerem, mint tulajdon édesapámat (különben azonos a keresztnevük), akit pedig személyesen ismertem, néha az az érzésem, még most is ír, csak késnek a kiadások, mert mind nagyabb műgonddal dolgozik, műve élő terebély, hétnyolc éves voltam halálakor, de immár öt-hat évvel vagyok idősebb nála, talán vissza is tegezhetném, ha ö felszólítana erre, mindenesetre, ha még találkozhatnék vele, én gyakran elmentem volna hozzá, hogy telkemet szava be- harmatozná, mint írta volt Ö Virág Benedekről, a költő önkívületben hall valamit, s azt leírja. Utána megborotválkozik, fut a kiadóhoz, Ödntelligenciája tehát írás után borotválkozott, ahány ház, annyi szokás (majdnem azt írtam: annyi egyazon-anyamyelv), dehát nem csoda, mert van-e az írásnál természetellenesebb és van-e nagyobb kockázat? Van-e keményebb viadal? Van-e iga- zabb demonizmus?, gazdag jövőjű műveivel ez az író jogot tarthat a teljes nevére, mint szerves zenei egészre, ágy tehát nem titkolom tovább egyik legszebb huszadik századi nyílt titkunkat: a napfelkelte előterében egy nem-takarékon működő tűzhányó, annak előterében, egészen közel hozzánk az érett szőlő telt hangján szóló szavak gyönyörű erdeje, amely ősziesen rőtvörösbe váltott, ott sétál, talán egy régi-ízű szó zamatén tűnődve anyanyelvűnk atyamestere: Kosztolányi Dezső.

240