Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Szókratész evangéliuma (próza)

■nép, 'kiabálnak s már csak merő humanizmusból desz (ki (közibe akar avatkozni... csetepaté támad, ej ez se hoz semmi jól. Ne legyek én a borotyánkő. Szépen ülök, megfogadom, most már végig ... Jöjjön csak, aminek hengerednie kell. Nem, Fábiánná, lelkem, nem maga azzal a csuporral, findzsával, iméregpohérral!... Szókratész halála szebb volt, mert tragiikusalbb. Bár ő se volt szerencsétlenebb helyzetben: ami a rendelkezésére álló időt illeti, kihasználta. Most menjenek szépen haza az urak. Miit ás kezdjek ennyi tanítvánnyal, akik a Világ tizenkét tája (felé elszéled- vén, úgyis más-mást fognak hirdetni, nem az én evangéliumom, belőlem csak egy ■tisztes példa emlékezetét hordozzák. Minél több ilyen példát! A részletek föíbbek, vagy többet mutálhatnak, mint a 'lényeg, amíg az élet úgysem a szellemért kiált örömében vagy bajában, hanem a konkrét megoldásért. Én se tanítottam egyebet... Az órának vége, nem hallották a kicsengetést? Könyörgöm! Menjenek szépen, s akkor ígérem, hogy holnap, fennikölt áhítattal megkaphatják majd a köbgyököt... a végeredményt... Szellemem ma is sokat közeledett, sőt már-már egyesült az anyagtalan, mégis 'Objektíve létező teljességgel, de ez az öreg test, látják, időnként felébred s atarvisztikusan, ocsmányul, rondái ürül... mint aki nem tudja soha levetkőzni alacsony származását... s lám itt a szégyen!... A szellem mit tehet, vagy szakít vele, vagy további vitába száll... Hát menjenek mér... Kifelé! Ki innen gyorsan ... az istenért! Nem kezdjük elölről-----------------------------------------------kezün

k rá

Ügy látszik: az volt, amire emlékezünk. S úgy volt, ahogy emlé12