Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Lászlóffy Aladár: Szókratész evangéliuma (próza)

megállapítani, arai wan... Betegesen normális! Mindig ezzel vádoltak s még én is beismertem-forma, hogy ejsze ezért nem tud magasabbra szárnyalni a tehetségem, ■mert földhözkötött a fantáziám, tói racionális. Szókratész mindig egyforma és hű önmagához, sohasem vet bukfencet, kedélye egyenletes, állandó hőfokra hevített: éppen ezért és ezzel győzi a nehézségeket. Na most itt rvan az ellenkezője. Be kiár, hogy nem láthatja a régen elhalt tekintetes zsűri: nime egyéb híján, a halál néma poétája lettem ... (Elmélet és gyakorlat diillemimája: jól tudom, hogy elkerülhetetlen, de személyes élményként egyszer csak nem veszem be. Taporzékolni kezdek, mint az elkényeztetett gyermek, hogy pont nálam aztán álljon meg az idő, viselkedjék másképp, mint szokta, kivételezzen az egész nagy világrend! Mert sorsom Ms kényelmes kilátású páholyából úgy tekintem, hogy a (legjobb úton vagyok eligazítva mindent s ezt igazán kár volna megzavarni, ez a parancsoló érv a kíméletre, egyedül irántam. 'Ki nem ismerte ezt az Ingert, ezt a kísértést az írástudók közül? Hogy úgyis egyedül az én véleményem nem téves, az lesz a végleges, az desz az általánosan elfogadott, a (helyes, a közös szentencia, syiwa renuim, csak hagyjanak módot a kifejezésre, a teljes, bőséges argumentációra mindenben. Csak addig nehéz, addig kissé munkás, időigényes ugyebár, amíg kialakulok, felfejlődök, utána már, erre a fix pontra támaszkodva, mint valami nagy (malom, csak átőrölni, feldolgozni kell, amit érek, bármit, az egészet... így 'kezdtem. Mint miniden titán. S most az ilyesmit tartom a legvisszataszítóbbnak, már régesrég magam is a többiekéhen, a változatosban, ellenkezőkben meglévő egészben lelem örömöm, gyönyörködöm igazán. S fejicsóválva keresem a széjjel szóródott, elhuillajtott egykori premisszákat, a magaméit. 'Egyszerűen a felhalmozódásban rejlő rendszer, mint egy hozzávezető módszer kialakulásának forrása... Az idő mint tulajdon szolgálatomban fogható munkavégző tényező. Az általánosított véletlen: a siker, mint önmaga látszata, a bizakodás álazonossága a biztatóval... Ez az egyre kopó szisztéma aztán egyre nehezebben nyelte a nagy programokhoz gyűlő nyersanyagot. S -nem a zsenialitás érce Olvadt ki fokozatosan, ahogy a logikám szerint kellett volna, hogy alakuljanak a dolgok. Minden egyedül üdvözítő módszer kissé szűklátókörűség következménye. Ne hiigyjék soha, amice, hogy egyedül bárkinek akármennyi idő is elég volna mindehhez. Pedig én élég (célszerűen és (megtartóztatón gazdálkodtam. Előbb kényszerítettem magam s természetem is segített, hogy mindent a szolgálat alá rendeljék. Jobban s fegyelmezettebben, mint a néha -legalább pezsgőspohár törésben magukat kitombolható huszártisztecslkék, jóllehet semmi imás reglama nem 'kötelezett, mint amit önként felvállaltam. Tévedtem volna testi, lelki dolgokban egyaránt? A múlttal 'törődve valahol, azt gondolhatom, nem (törődtem a jövővel. A jeleneim hosszú özvegy és lárva soráról nem (beszélve... Milyen különös lelki erő, vagy gyengeség jele, ha én ezeket látom? Ilyenkor kísérti meg a kishitűeket az összeomlás. Pedig semmi különös erő vagy gyengeség nincs ebben. Mindössze örök dolgok s szeretném látni azt a nemzedéket, mely nem fog már velük vesződni! Az én öreg fejemre legfennehb annyi esik, hogy konstatáljam: ennyi készület után is, az igazi bevetés elmaradt. S ha nem is voln-a szabad, mert imég offenzá'lva erezhetnék magukat tőle a többi urak ott az Akadémián, kiknek végcél az, nem ivégcéütalanság odakerülni, én némi csalódottságot érzek, hogy nem hláramoltathatok végezetül több jót az élő s imég születendő érdemes emlézsi-ára, s mégis már ezt is oly sokra tartják. Ám ahogy öregedtem, nemcsak megláttam, -de (beláttam, hogy egyre inkább a magam számára is kikerülök a középpontból s már -csak annak örülhettem, hogy józan eszemre hallgatva, én egyéniségemet sem hebehurgya szokások, se kapkodó divatok, se elhamarkodott nézetek pillanatnyi nyűgének jobban alá nem -vetettem, hanem éleve a legrosszabbat gondolván el, ami abban a nemben történik velem, fő szerencsének a meghízható, alázatos munkát tekintettem, azt minden téren, amihez adottságom hozzáférni hagyott, hézagpótló aprólékoskodással, lehetőleg a felesleges ,pátoszak belekeverése nélkül, szürke mezei szorgalommal, annak a szerény jelszónak nevében, miszerint többet ér kiküszöbölni egy hibát, mint felfedezni egy újabb igazságot; ezért most legalább nem azt kell 'beismernem, hogy sikkasztó va9