Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - Fodor István: Gondolatok őstörténetkutatásunk jelenéről (tanulmány)

szerzetes módjára, jegyzetel s rajzolgatja a könyvek, folyóiratok ábráit. Arról sem fölösleges talán szót ejtenünk, hogy az utóbbi időben a Szovjetunióban jelentősen megszigorították a hazai kiadványok külföldre küldését, így a kutatók közötti közvetlen kiadványcserék száma drasztikusan lecsökkent.)

Bár fentebb jeleztem, hogy ehelyütt nem mérlegelhetem az őstörténetkutatás többi szakterületének eredményeit és tennivalóit, mégsem mehetek el szó nélkül néhány olyan munka mellett, amelyek a társtudományok eredményeit figyelemmel kísérő régészek számára is rendkívül fontosak. Mindenekelőtt nyelvtudósaink nagy munkáit, a magyar nyelv etimológiai szótárát, szókészletünk finnugor elemeinek szótárát említhetem, amelyek ugyanúgy nélkülözhetetlen kézikönyveink sorába tartoznak, mint a néprajzkutatók impozáns teljesítménye, az ötkötetes néprajzi lexikon. Számos alapvető új néprajzi monográfia közül számunkra talán legfigyelemreméltóbb, hogy Veres Péter Tibor magyar őstörténetből írta nemrég kandidátusi értekezését. De említhetem a történeti állattan kiváló kutatójának, a körünkből nemrég idő előtt távozott Matolcsy János hatalmas helyszíni anyaggyűjtésén alapuló munkáit, amelyek számos gazdaságtörténeti adattal gazdagították őstörténetünket.

Figyelemre méltó eredmények, a jövőbe mutató biztató jelek mellett azonban minden őstörténeti tudományszakban mutatkoznak a régészetben látottakhoz hasonló gyengeségek. Jól tudom, a régészet helyzetét sem jellemeztem kimerítően, elsősorban csak a nemzetközi kapcsolatok kérdésére térhettem ki. Az is nyilvánvaló, hogy az e téren mutatkozó hiányosságok többé-kevésbé régészettudományunk egészére jellemzőek s egyik legfőbb okát a szakterület erőinek rendkívüli szétforgá- csoltságában láthatjuk. Alapvető változást tehát csak szakmai irányításunk gyökeres átszervezésétől várhatunk.

Nemrég megjelent dolgozatomban (Múzeumi Közlemények, 1982/1. szám) részletesebben szóltam őstörténetkutatásunk szerepéről népünk történeti tudatának alakításában, s a meglevő visszás és káros jelenségek kiküszöbölésének általam vélt útjairól az oktatásban és közművelődésben, ezért e kérdésekre itt újólag nem térek ki. Azt jegyzem meg csupán, hogy népünk ősmúltjának vallatója nem csak szak- tudományának tartozik felelősséggel, hanem a régi történelem iránt mind nagyobb érdeklődést tanúsító közvéleménynek is.

E dolgozat Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Sopronban rendé- zett díszülésen 1984. április 19-én elhangzott előadás alapján készült.

174