Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Szilágyi Domokos: Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből, Magyarok, Villany, Őszi bánatos (versek)

fölsugárzott a bűvös dinamók bátorító fénye, s úgy áradott szét a szobán, mint erünkben a vér, mely alig-alig több a semminél,

— de halál, ha nincs; de élet, ha van; — és most egy kicsit úgy néztem magam, mint emberek a furcsa utazót, ki a halálon túlról hírt hozott.

Szívembe búit a bú. Sok faragott-remek szobor vonásain ezer érzés remeg;

úgy zsonganak belül a fájdalmas szavak.

Szívembe bútt a bú az őszi ég alatt.

Lila kökörcsinek hervadnak bágyad ón.

Utolsó sóhajuk megtörve hallgatom.

... Ezek vagyunk mi is? Lila kökörcsinek, amik, ha jő az ősz, a suta semminek

adjuk színünk—szavunk—szívünk? — Halál, halál csupán, mi tavaszi teremtő csókra vár?

Lila kökörcsinek, fehér liliomok, ökömyál-szálakon felétek imbolyog,

és meg kell halnotok, nincsen, nincsen kiút! Meghal, ki nem remél, és az, ki hinni tud------— örök tragédia. De mindig új-jajú ...

Fáradtan megbúvik a szívemen a bú:

elhozza minden ősz. Mint faragott-remek szobor vonásain kökörcsin-levelek múló lilájában örökre ott remeg.

5

rr

Őszi bánatos