Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. (tanulmány)
már csak tárgyragos alakot ismerünk. A szarvasi szöveg ebben az esetben nem kétséges. Az s (— sz) után üres hely van a feliratban, más értelmezés pedig a szövegösszefüggés alapján alig jöhetne szóba. Az rs betűcsoport értelmezésére így marad a rosy- ros - rossz jelöletlen tárgyként. bele ßarsz . Az első szó mindkét jele körül van némi bizonytalanság. A b csak itt fordul lelő a szövegben, a várható l helyén csak két ferde vonalat látunk, tehát mindenképpen hibát kell feltételeznünk, ha betűértelmezéseink helyesek. A tele nyelvi szabálytalanság. Szabályos, várható alakja beüti lenne, ez biztosan nem állt itt. Csak , beié -f olvashatunk. Magyarázatként két lehetőségünk van. Vagy az eredeti beüti > beié-beií rövidült (szabálytalanul) már ekkor vagy — és ez magyarázatként szabálytalan — a béig főnév került egy bizonyos korai korszakiban határozószó -* igekötőként az igei alak elé. Utóbbi lehetőségre azonban semmi történeti adatunk nincs. Mindenesetre szövegünkben be*« _(t kell olvasnunk, _beié-beií_ esetében magánhangzó kiírását várnánk, igaz viszont, hogy ezek lennének a szabályos alakok (vö. Benkő, Árpád-kor szöv. 264. skk. stb.). Hibával kell számolnunk? A esetében kevés magyarázatra van szükség. Az rsz ligatúrát korábban indoikoltuk, szavunk így a mai varrsz-nak felel meg. A várhatóan beüti: (3a rsz itt nyilván be|é esetleg beié-beií (3a rsz a jelöletlen rossz tárgyeset mellett aligha „bevarrást” jelent. Inkább „elvarrást”, szövegünkből következően valaminek a megszüntetését, eltüntetését. Ahogy az „elvarrás” is valójában valaminek az eltüntetése. Meg kell jegyeznem, hogy a két, ismeretlen jelként is fölfogható betű még több értelmezési lehetőséget is megengedne. A magyarázatok viszont nagy valószínűséggel csak határozószói —» igekötői megoldások lehetnek (esetleg a rossz-hoz kapcsolódva névutói lehetőséggel is számolhatnánk), ezeknél pedig itt csak a beüij-beié-beje marad. Tehát: beje (3arsz^ ’valamit valamibe bevarrsz, eltüntetsz, megszüntetsz’. fesüsz . ’fejtesz, elbontasz’. Kijelentő mód, egyes szám második személy. Az f jelét csak itt ismerjük, hangértéke a szövegkörnyezetből következtethető ki. A feslik (R. fesel) eredetibb, gyakorító képző nélküli alakja, amelynek jelentése ’szétbont, szétfejt’ lehetett. Vö. MSzFgE s. v. feslik, TESz s. v. feslik, fésű. Az -sz egyes 2. személyű személynag első jelentkezése HB holz kialakulására vö. Bárezá, HB 92—4. Vö. itt ■ ülői- Kijelentő mód, egyes 2. személy. Török eredetű Hifik) igénk eredeti tövének Á gyakorító képzős alakja. Jelentése ilyenformán ’hozzáalkasztgat, egybeöltöget’ lehetett vö. TESz s. v. illik, K. Palló, Régi török eredetű igéink. Szeged 1982. 105—6., 144.). Az átvett il-t később a -t műveltető képzős forma váltotta fel, s szorította ki az egyéb képzős alakokat.-felé-ele. Csak föltevósszerű olvasat. A következő jel maradványának értelmezése bizonytalan (b?), esetleg a bomol, bont igékkel kapcsolható lalakot kereshetünk itt. Az határozószó — igekötő szabálytalanul rövid alakban szerepel, vö. belé. Üngür. vö. fent. né. Tiltószó. vö. MSzFgE s. v. né, TESz s. v. néni2. Itt a felszólító módú ■m#™. -hez kapcsolódva. édSirn • Felszólító mód, egyes 3. személy. Az észik ige é£/<y- y g tövének -d gyakorító képzős alakjából képzett forma, vö. ödni ÜMTsz, eddegél (TESz s. v. eszik). A képző nélküli alak esetében «$«5. ea^k -t vagy méginkább 161
