Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 2. szám - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. (tanulmány)

munkámat azonban folyamatosan zavarta, hogy Németh Gy. dolgozata nyomán a rovásfeliratok besenyő feliratokként vannak idehaza elkönyvelve. Németh Gy. 197il-ben újra kiadta egykori olvasatát, azon semmit sem változtatva. Tudtam ugyan, hogy szakmai körök bizalmatlanok a Németih-féle olvasatokkal szemben, tudtam azonban azt is, hogy stílustörténeti és vallástörténeti (egészében történeti) eredményeim mindig bizonytalanok maradnak, amíg a feliratoknak nincs valószínű megfejtése.

Világossá vált előttem, hogy a nagyszentmiklósi feliratokhoz csak a V. Thomsen által javasolt módon, spekulatív-kombinatív módszerrel szabad hozzányúlni. Az is világossá vált azonban, hogy a megoldáskísérleteknél a kincsben lévő egyéb feliratokat teljesen ki kell zárni. iE módszerrel ugyanis sem Nagy G., sem Németh Gy. nem jutott semmire, megjegyzem más sem jutott volna, ha esetleg Ajtony nevével kísérletezik a megfejtésnél. Ezt a lehetőséget ugyanis megpróbáltam kihasználni.

Ugyanakkor az is világossá vált, hogy az ismert írásrendszereket mégis csak botorság lenne figyelmen kívül hagyni, hiszen teljesen valószínűtlen, hogy Nagyszentmiklóson egy mindentől elszigetelt írással írtak volna. Aztán az is valószínűtlennek tűnt, hogy azok a jelek, amelyek a türk meg a székely rovásírásban is ugyanazt a hangot jelölik, Nagyszentmiklóson más hangot jelölnének.

Következett annak a körülhatárolása, hogy mit írhattak az edényekre? Az ismert edényfeliratok többségén a birtokos neve és az edény súlya szerepel, ritkábbak a „jókívánságok”, amelyek vagy kapcsolatban vannak az edénynyel, vagy függetlenek attól. Az előbbi lehetőséget Nagyszentmiklóson nyugodtan kizárhatjuk, mert számokat inem találunk az edényeken (ezek jelzésére mindenütt előfordul egy vagy több függőleges vonal, itt ilyenek nincsenek). Lehetnének hát az edényeken evéssel-ivással kapcsolódó szövegek, „jókívánságok” vagy ugyanezek evéstől-ivástól függetlenül. Ezek azonban az edények jól látható részeire kellett kerüljenek, elképzelhetetlen, hogy ilyeneket — eldugva a szem elől — az edények fenekére, alig látható helyekre írtak volna. Ide legfeljebb a tulajdonos neve kerülhetett, de a nagyszentmiklósi edények egy kézben voltak, s egy edény fenekén több felirat is van — ezt a lehetőséget tehát kizárhatjuk.

A fejedelmi lakomáknak, ivászatoknak meghatározott rendjük, „szertartásuk” volt. A meghatározott rendben felszolgált, kitöltött italok meghatározott italok voltak. Keleten az előkelők vigasságok alkalmával négyféle itallal éltek, s a nagyszentmiklósi kincs egyik részében éppen négy korsó van. Éppen ezeknek az alján találunk hevenyészetten fölírt feliratokat. A bekarcolt feliratok zöme — 8 felirat — a korsók alján található, az öt, egyebütt található bekarcolt felirattal szemben.

Talán nem kell részletezni: kézenfekvő feltevés volt, hogy az edények aljára valójában az került föl, mit kell az edényben fölszolgálni. Hiszen ezek az edények alkalmi használatúák voltak, tartalmuk jelölése szükséges lehetett. Egy-egy korsó fenekén azonban előfordult több felirat is. Viszont jól tudjuk, hogy koraközépkori fejedelmi udváraink többnyelvűek voltak, s az uralkodó nyelv is változott időnként, a nyelvi összetétel változásának függvényeként vagy más okokból.

Fentiek mérlegelésével sikerült meghatározni a 6. korsón, valamint az 5. korsón lévő feliratokat, amelyet megkönnyíteti, hogy a 6. korsó egyik felira149