Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Lipcsey Ildikó: Petru Groza emlékezete (tanulmány)
Magyarországon, míg 1943 (karácsonyán többekkel együtt a kiugrásról folytatott tit- cos tárgyalásokon való részvétel miatt hadbíróság elé állították. A börtönben újra itgondolta a román—magyar múlt tragikus fordulatait, s amikor 1944 májusában íyílt titok lett, hogy a román háborúellenes erők döntő lépésre szánják el mágusát, levelet intézett a Dél-Erdélyben élő magyarság vezetőihez, hogy a két nép ígyütt és egyszerre fordítsa fegyverét a hitleri Németország ellen. Felhívására a magyar közéleti emberek, értelmiségiek magát „Demokratikus Csoporténak nevező köre Márton Áron katolikus püspök, Takáts Lajos ügyvéd (Groza későbbi nemzetiségi minisztere) Szász Pál, az EMGE irányítója, Haller István, a Hangya Szövetkezet elnöke, Nagy Ferenc református püspökhelyettes, Gál Miklós unitárius főgondnok — csatlakozott a román antifasiszta és háborúellenes erőkhöz. Mivel az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés után alakult koalíciós kormányok bizonyos gazdasági és társadalmi reformokat kivéve, a két világháború közötti rendszer jogfolytonosságának alapján állottak, a baloldali pártok tervet dolgoztak ki az ország szocialista átalakulására, ennek első lépése Groza kormányra juttatása volt, aki szerint a konszolidációhoz nemcsak a fegyverszüneti feltételek betartása, a földreform, a demokratizálás tartozott, hanem a nemzetiségek egyenjogúsága is. Amikor négy évi hallgatás után először, 1944 novemberében felszólalt a Magyar Népi Szövetség dévai alakuló ülésén, a következő fogadalmat tette: „Magyar testvéreim! Mi, a román és a magyar nép nevében fogadjuk, hogy a múlt többet nem ismétlődik meg. Itt születtünk ezen a földön, a sors ide állított, és itt is akarunk és fogunk élni, szabad, demokratikus hazában”. A romániai magyarság többsége ezért is támogatta már 1944 októberétől Groza kormányrakerülését, mert remélte, hogy a demokratikus rendszer nemcsak a románok, hanem az együttélő nemzetiségek számára is biztosítja az egyenlőséget — hiszen megnyugtató ígéretet erre a két világháború között is csak a baloldali pártok, a szociáldemokrata és a kommunista párt programjában talált, utóbbi elutasította a versaillesi békerendszert, és a nemzetek önrendelkezésének lenini elvét vallotta. 1945. március 6-án a román baloldal és a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) hatalomra juttatta Románia első Demokratikus Kormányát, a Groza kormányt, amit külpolitikai szempontból a szovjet haderőknek az augusztus 23-i kiugrással meggyorsított előrenyomulása maximálisan támogatott. Első ténykedése, hogy kérte: állítsák vissza Észak-Erdélyben a román közigazgatást, amelyet 1944. november 14- én függesztettek fel a Maniu-gárdisták rémtettei miatt. Ugyanakkor biztosította szomszédait békés egymás mellett élési szándékáról, s hogy az egyenjogúságon alapuló politika állampolitika lesz ezentúl. A múlt káros politikai gyakorlatát egyébként a haladó erők mindkét országban szerették volna maguk mögött tudni. A politikusok, az írók szájából biztató szavak hangzottak el a Duna-meden- cében élő népek testvériségéről, ehhez a reményt táplálta, hogy a határok nem voltak olyan szigorúan elválasztó jellegűek — ha Magyarországot nézzük, úgy tűnt: még a változtatásra is volt remény —, és Groza személye szavatolta, hogy ami ezzel kapcsolatban elhangzik, nem csak üres protokolláris fogadkozás, hanem élő valósággá válik. Koncepciója szerint, ugyanis az általános európai integráció részeként kialakul a közép-európai államok szoros — föderáció irányába mutató — együttműködése, és ennek első lépéseként a román—magyar gazdasági vámunió. Ezen az árucikkek és nyersanyagok szabad áramlásán kívül a „szellemi értékek szabad forgalmát és cseréjét” is értette. Groza bízott abban, hogy ennek a nagy „történelmi kísérletnek” — ahogy az MNSZ első, 1945. május elsejei kongresszusán megfogalmazta — a hatása kisugárzik a Lajtától a Fekete-tengerig húzódó térségre, s ami először a két ország vonatkozásában életbe lép, az útlevélkényszer, a vám- sorompók eltörlése, az hamarosan általánossá válik. Ezt fogalmazta meg a Népszava 1945. május 20-i számában: „Végleges megbékélést akarunk teremteni Románia és Magyarország között... Erdély, ahol a románság és a magyarság sok-sok évszázad óta él egymás között, nos ez az Erdély nem lehet fal, hanem csak híd Magyarország felé... Én a vámunió híve vagyok. Legyen szabad az áruk forgalma Románia és 139
