Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Ágh István: Hidegben, Vízkereszt karácsonyfája (versek)
ÁGH ISTVÁN Hidegben Még az akácfa most sem ég, de már levágták, leszállt a földre a fenyő, ágait lassan elteríti, mint az angyalhajat befűzlek, rávarrlak, átjárlak, és ha egyetlen ingem lenne, s még azt is elvesztettem volna, télben, e téli éjszakán, akár megvámolt csomagom, lefogva, meztelen vagyok, Húsi Kincs, átfúr a hidegen a lábam, mint a dunyhából meztelen, meztelenül melegedem; itt a pöttöím hóemberek bársonymentében, mintha tűz járná át gerincüket, tüzemet rakom, olvadok, hallom mosolyom múló sikolyát, vadlúd kiált így bele a sötétbe, így morzsolnak imát, rakom a tüzet, olvadok, érzem pirosom múló sikolyát, leszállt a földre a fenyő, ágait lassan elteríti, teletrágyázza az időt, télizöldjét beteljesíti, s az ember, ki magából néz ki, szomorúságát úgy megérzi, mint koromszámy a romokat; fenyővel áldom életem, havamból a picike ablak ránéz a Holdra, mintha Észak fövenyén lenne szerelem. Nem vettelek meg el se adlak! 131
