Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Koppány Zsolt: "Egy szenvedély margójára" - beszélgetés Major Ottóval, Maár Gyulával, Törőcsik Marival, Kocsis Zoltánnal és Belohorszky Pállal Pilinszky Jánosról
Egyszer a legendás hírű 8-as tanteremben ültem melletted a Zeneakadémiád a lecsukott zongorára könyökölve, ahol a nemrég elhunyt kiváló mester Kadosa tanár úr ült s adta át a zongorázás minden lehetséges tudnivalóját, nagyon finoman, nem követve el erőszakot, meghagyva a másik egyéniségét. Nos, akkor te kezdtél el mesélni nekem egyes zeneszerzőkről, ki, milyen fajsúlyú, kit miért kell szeretnünk... akkor azt mondtad, hogy figyeljem meg Rachmaninovot. A neoromantikus szerző szinte minden leütése mélységes szomorúságot és emelkedett tragédiát sugall, de bármit tesz is, sohasem lesz olyan súlyos, mint mondjuk Brahms. Bizonyításképpen lejátszottál egy-egy részletet Rachmaninov C-moll zongoraversenyéből, s ha jól emlékszem Brahms F-moll szonátájának második tételéből. (Noha ebben a szonátában az első tétel az igazán romantikus, ihletetten monumentális.) Valóban: az utóbbinak rettentő súlya volt, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a nagy orosz zeneszerző bármiben is elmaradna a német romantikustól. Itt feltétlenül a súlyosságon volt a hangsúly. Ilyen értelemben Pilinszky „súlyos” költő? Vagy éppen rachmaninovi? OCSIS ZOLTÁN: Ez az utolsó kérdés egy nagyon jó kérdés. Pilinszkyre pontosan a hideg, örök izzás volt jellemző, mint Rachmaninovra. Hideg, mert nem me- gíti föl az embert olyan értelemben, mint Schubert. Talán Pilinszky is éppen ezért erette Schubertét. Talán azért, mert ő maga egészen más volt. Ha egy Pilinszky írset olvasok akkor az az érzésem, hogy egy öröktől izzó csillaggal van dolgom, nely vers formájában őáltala nyerte el végleges formáját. Rachmaninovról nem mondanám, hogy súlytalan volt. Az örök fénynek nem dl „a világűr súlytalanságával bírnia”, hanem éppen ellenkezőleg: lehet az a fény , ilahol az „égitestek tonnáinak és tonnáinak” a megtestesülése. Valami olyasmit érzek a Pilinszky oeuvre-t tanulmányozva, amit ő maga fo- ilmazott meg Szabadesés c. novellájában, annak is a végén, amely mű tudtommal olsó írása volt, s amely nemsokára hallható lesz azon a lemezen a költő saját őadásában, amelyet a Hungaroton harmadik Pilinszky-nagylemezként fog publikál- ; tehát, hogy „sírásom millió és millió tonna víz.” Pilinszky említette, hogy „inkább párbeszéd Tolsztojjal, elolvasni az Ivan II- jics halálát, mint esetleg elbeszélgetni vele.” Ügy érzem, te is így voltál Pi- linszkyvel, s így vagy ma is. Személyesen csak felületesen ismerted. Most arra kérlek, beszélj róla. Mi jut eszedbe hirtelen? ELOHORSZKY PÁL: Minden, ami Pilinszkyvel kapcsolatos, valamilyen novellisz- íus helyen történik meg velem. Beszélgetések Pilinszky Jánossal c. könyv már a irítólapjával lenyűgöző hatással volt rám. Bementem a könyvesboltba, s meglátni a szikár, aszkéta arcot, amelyre nem mondanám, hogy középkori arc, sokkal kább volt vehemens és szenvedélyes, persze egyfajta értékrend biztos tudatával köteles fegyelmével. Engem az az arc, amelyik a könyv borítójáról nézett rám, izdettől fogva érdekelt. Pedig ez az arc nem szép, nem különös, nem hívja föl iként magára a figyelmet, ebben az arcban van valami novícius-szerű, olyan kis- ip-szerű, akiről épp, hogy lekerült a reverenda; vagy azért mert ahova odaszer- idött, hát azok mégsem érzik maguk közé valónak, vagy mert ő ingott meg a Iliben. .. tehát, novíciusnak, kispapnak is nem reverendás. Ez Pilinszky. Különös ez. in valaki, aki nem odavalónak, baleknek tűnik, de nem világi, gúnyolható tar- ima értelmében, s aki mégis eleve odatartozni látszik. Mintegy önkéntelenül, ;le azonosan mindig jelentkezik a lényének gesztusa, a lényének egy már-már alle- irikus kifejezése, ugyanakkor olyan, mint egy gödröcske egy kislány arcán, amit :m lehet onnan kiiktatni, az oda tartozik. A lényeg az, hogy megvettem a könyvet, éppen volt nálam harminc forint, s ez 1 is esett, volt ebben egy olyasmi is, hogy „nahát, az összes pénzedet rámköltöd”, ez mindjárt jelentett egy keresztényi összemosolygást, egy ilyen Via Appia-szerű lálkozást; Pilinszky nem halt meg olyan régen, hogy ne tudná, harminc forint 125
