Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Szilágyi Domokos: Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-ből, Magyarok, Villany, Őszi bánatos (versek)
SZILÁGYI DOMOKOS Apokrif V örösmarty-kézirat 1850-ből Vidulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század, végső pontjára hág. (Batsányi, 1793) Mire vagy jó még? — magányos farkas a hiénák között! Lelked fia elátkozott, s •eltűnt Erdélyiben valahol; talán még most is temetetlen. — Családod I Születésem történt a múlt századnak szinte utolján, 1800 diki december első napján. Atyám, Vörösmarty Mihály (kit 1817 dikben vesztettem el), szegény nemes volt. nincs — van-é családja bujdosónak? íze kenyérnek, íze sónak, bornak — édes íze a szónak! . a magyar, mint a többi közép- és kelet-európai nép, a romantikával együtt, a romantika révén eszmél magára, találja meg saját hangját, saját géniuszát. . . Ennek a magyar romantikának legfőbb neve Vörösmarty Mihály.” (Szerb Antal) Legszó'bb szavad is tehetetlen! Legvágyabb vágyad telhetetlen! Szemétre való ivén cigány! Eljátszottad már, sokadmagaddal! I Es ha meglep bús idők homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon; Legyen hangod szellők fuvolája, Mely keserg az őszi lombokon ... Ez őrült sár, ez istenarcú lény — ez a jelen. Talán jobb volt a múlt? Hitted. Elmúlt. És mit hoz a jövő? A megjósolt ünnepet a világon? Ne áltasd magad. Ünnepelni sem tud már az elfajzott faj — vagy csak úgy, ha belepusztul. Pusztulj hát vele! PALIMPSZESZT
