Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Pilinszky János: Magamnak (napló, Jelenits István előszavával)
Azt a gondolatot, hogy a kényszerből kell szabadságot formálni, sokkal inkább és pontosabban fejezi ki: hogy egyedül a kényszerből lehet szabadságot formálni. A szabadság számára egyedül a kényszer radioaktív nyersanyag. A szellemi munkában ez éppoly érvényes, mint a fizikaiban. Csakhogy amíg a fizikaiban a kényszer többnyire el véthetett énül jelentkezik, a szellemi szinten a kényszer fölismerése: a szellemi munka kezdete, alfája. Mindkettőhöz: sorsunk kényszerének ereje (fölismerése, vállalása) vezet el. Ha ez erős és pontos: a többi már elvéthetetlenül jelentkezik belőle. Van, amikor sorsunk teljesen egyértelmű, van, amikor többértelmű, a szabadság látszatainak nehézségeivel súlyosbítva. A pseudoszabadság e légköréből ilyenkor a kényszerűség fölismerésével és vállalásával kell eljutnunk szabadságunkig. Ha ez nem történik meg, a problémák nőnek meg benne képtelen méretűvé, s velük szemben szabadságunk (álszabadságunk) szinte egyedül az öngyilkossághoz menekülhet. Ha viszont mi magunk válunk a kényszerűségtől súlyossá, akkor az az egyetlen pont nehezült el bennünk e tehermentesített világban (egészben), amit módunkban áll elfogadni és megváltani. Létünk kérdésessége a világba kihelyezve: megválthatatlan, abszurd világot szül. önmagunkra nehezülve kezünkbe adja létünk kulcspontját s egy archimedesi fordulat biztos kegyelmét. Ami elől (üdvözült helyzetében) a szenvedőknek, raboknak, gyerekeknek fizikai munkásoknak csak a bűn erőfeszítésével lehet elmenekülniük (meg- váltottságuk elől, kényszer-szabadságuk paradicsomából), ahhoz a szellemi fog- lalkoztatásúafcnak él kell jutniok! >— akár a gazdagoknak. Ezt nevezik: helyes problémafölvetésnek. Ha ez sikerül: a megoldás mór a kapuban áll. * A puszta inteülectus egyedül a személytelen determinizmus megpillantásáig jut el, a személyre szóló kényszerűség fölismerése egyre távolodik tőle. * Ha van fejlődés az emberiség számára (azt hiszem, van), az az agónia (az agonisztikus pont, a halál napja) előre-terjeszkedése, kilépése, kiterjedése az életben, egész a bölcsőig. A delelő agóniáig, megváltó kríziséig. * S. Weil szerint nem a valódi út a nehéz, hanem a nehézség maga az út. Ezt kellene megértenem. * A szabadság játszmája hasonlatos a sakkjátszmához. A vonalaimra ránehezedő nehézség legpontosabb felmérése a következő lépésem találékonyságának is föltétele. Leleményességem (szabadságom) ©gyedül a nekem címzett és szegzett probléma (kényszer) fölismerésén múlik. Ha csak zártságomat, a játszma szűkösségét érzékelem, a figurák korlátolt lehetőségét, szabadabbnak érezhetem magamat — de ez asak a végső bukás cselvetése. * 111
