Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Vékony Gábor: A szarvasi felirat és ami körülötte van (tanulmány)
tikus, rosszindulatú lények lakhelyei. Nem elképzelhetetlen hát, hogy a barlanghoz szorosan kapcsolódó démon nevévé vált maga a barlang szó, amely egyébként démonokkal kapcsolatban szerepel török szövegben. Akár igaz, akár nem, hogy a barlang jelentésű szó lehet az eredete démonnevünknek, tény, hogy a csuvas néphitben ismerünk az üngür szónak megfelelő nevet. Mészáros Gyulától tudjuk, hogy északi csuvas területen a bűbájost vavar vatti: „vavar öregjének” hívják (az átírást egyszerűsítetetem). Ez a vavar szó a magyar üngür alaknak megfelelő bolgár-török szó fejleménye a csuvas nyelvben, tehát azonosítható vele. A vavar vatti-hoz hasonló kifejezéseket a magyar nyelvben is ismerünk. Olyan szópár ez, mint az ördöngös öreg (ember), boszorkányos ember stb. Vagyis a csuvas vavar nyilvánvalóan valamiféle boszorkányos, démoni lény, azaz a csu-v-asok elődeinél (a magyarokkal szoros kapcsolatban lévő bolgár-törököknél) bizonyára megvolt az üngür nevű démon, s tőlük került át a magyarsághoz. Ügy gondolom, az a körülmény, hogy az Üngür démonnév valószínűsíthetően megvolt a bolgár-törököknél, a szarvasi felirat olvasatára általam adott magyarázatot nem gyengíti... A szarvasi szöveg fontos jellemzője az „én istenem” kifejezés. Ilyen kifejezés ugyanis csak ott fordulhat elő, ahol egyistenhi-t van. Szövegünk írói és olvasói esetében adataink alapján a zsidó vallással és a kereszténységgel számolhatnánk. A magyar nyelvhasználattól idegen „én istenem” (magyarul csupán „istenem”) kifejezés azt is eldönti, hogy a kettő közül melyikkel. Ez a kifejezés ugyanis egy indogermán szerkezet tükörfordítása (esetünkben valószínűleg a görögből), azaz íróinak és olvasóinak keresztény ismereteire utal. Ez az adat a magyar hitvilág régmúltjának megismeréséhez felbecsülhetetlen értékű, s mindenesetre további vizsgálatra kötelez bennünket annak megállapítására, hogy .mikor ismerte meg a magyarság a kereszténységet. Hogy ez igen régen lehetett, azt már eddig is sejthettük abból, hogy a magyar ős-vallásnak szinte nyoma sem maradt. Ha röviden jellemeznünk kellene a nagyszentmiklósi típusú írást, akkor a következőket mondhatnánk: jobbról balra írják, mint a rovásírásokat általában. Ennek az írásnak jelenleg 25 jelét -ismerjük, magyar és török szövegekből (amelyek egyébként világosan utalnak arra, hogy a Kárpát-medence lakossága a kései népvándorláskorban sem volt egynyelvű). Ez a 25 jel azonban nem a teljes ábécé, mert pl. a cs jele a a Kárpát-medencei feliratokon eddig hiányzik. E jelek közül 15 a székely rovásírás megfelelő jelével mutat -kapcsolatot, ill. azonos. Azaz a nagyszentmiklósi írás és -a székely írás 3/5 részben azonos. A türk rovásírással 12 egyezés állapítható meg, ezek jó része természetesen megtalálható a székelyben is. A székely írás és a nagyszentmik- lósi írás tehát közelebb áll egymáshoz, mint az -utóbbi a türfchcz (és mint a székely a türkhöz) Igen nagy eltérés a nagyszentmiklósi -és a türk írás 'között, hogy az előbbiből hiányoznak a külön magas- és mléy hangú mássalhangzókra alkalmazott jelek. Csak a k hangnak van két jele, és az n-t jelölik kétféleképpen. Valószínűnek látszik azonban, -hogy a kétfajta n jel valójában az n-t és az ny-1 jelöli, mivel csa-k magyar szövegekben fordul elő. A nagyszentmiklósi feliratok megfejtése világossá tette ennek az ábécének az eredetét is. Ez-ek a betűk ugyanis az arameus írás pártbusoknál használt változatának betűire vezethetők vissza, kivéve -a magánhangzók -többségét, amelyek újítások (az arameus írás a magánhangzókat eredetileg nem jelölte). Hogy ezek a gyökerek mégis valamiképpen azonosak lehetnek a tünk rovásírás gyökereivel, arra az utal, hogy a magánhangzók jelölése a nagyszentmiklósi írásban is ugyanolyan, mint a türk rovásírásban. Tehát az a jele e-t is jelölhet, az i jele (mélyhangú) y-1 is stb. A -magánhangzókat persze többnyire nem írják ki, gyakran az is előfordul, hogy a szóvégi magánhangzó hiányzik. Ennek okáról a fentebbiekben szóltunk. Ismeri a nagyszentmiklósi írás a ligatúrát is, amire a szarvasi és a jánoshidai tűtartón találunk példákat. Legszebben a jánoshidi -török feliratban, ahol az r és a g jelét kapcsolták össze. Ennek ellenére a ligatúra ritka. Nagyszentmiklósi olvasati kísérletemnek a -korábban ismertetetteken kívül >s 1140
