Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló)
aztán, mint nagyon fontos elem, a nemzeti jelleg. Fontos volt a hadászatban, annak „nemzetközi” demonitásában, hogy egy hulláról már messziről lássák: nem egy ember esett ki a világból vele, hanem csak egy francia, csak egy angol, csak egy német, csak egy olasz, csak egy magyar. * Nem volna szabad a szentélyekbe beengedni azokat, akik évtizedes irodalmári működés után sem képesek felfogni, hogy a kriiikaírás elsődleges célja a különböző, és mindig egyedi művészeti entitásoknak — és azokon át az emberi entitások valamilyen rendszerének — megragadása. Egyelőre a legtöbb esetben úgy fest a dolog, hogy a jellemző tulajdonságok és kvalitások összességéből csak egyet érintenek, azt ragadják ki és ferdítik el. * Ahogyan az idő egyik síkján távolodok Szverdluvszkból, ahol egyetemi éveimet töltöttem, egy másikon annál közelebb kerül hozzám Szverdlovszk és az az öt év. Maga a város, a régi — forradalom előtti nevén J ekatyerinburg — nemesi fészek hangulatú kereskedőházaival, s az új Corbusier-pálotával. A régi papi szeminárium megviselt barna épülete és az egyetem akkor még majdnem új, rózsaszínűre festett tömbje, homlokzatán — kék alapon arany betűk — a csillogó, villogó emblémával. A Moszkvából odahelyezett tanárok, köztük olyanok, akik sokat őriztek a Majakovszkij szerinti modernség szelleméből. Egy fiatal tanárnő, aki délelőttönként hangosan olvastatta velünk, magyarokkal az általános iskolák számára készült olvasókönyvet, korrigálva anyás-lány osan a kiejtésünket. Mazurka, válcer, tangó: a bálok hangulata, amelyekre nemezcsizmásan, újságpapírba csomagolt félcipőjüket a hónuk alatt hozva, jöttek el a lányok. Hó, hold, fagy, csend: a lányok hazakísérésének hangulata. Orosz, tatár, fél-mongol, fél-orosz lányok. A város egyik dombja, amely arról volt híres, hogy ott számoltak fel a polgárháború idején egy csehszlovák fehér osztagot a magyar vöröshuszárok. Egy másik domb, amelynek egy földszintes, szürke ház volt a nevezetessége: ott végezték ki valamilyen nem törvényes utasításra — és úgy sem csak tévedésből — a cári párt. A november 7-i díszszemlék a főtéren, a legendás Zsukov marsall főszereplésével — ott volt ő akkor —, akit láttam egyszer remekül odavágtatni a katonák sorfala elé és lebukni azon pillanatban a lóról. A két nagy tó a város határában, amelyek közül az egyiket, a könnyebb versbeírhatóság kedvéért, Tatár-tónak neveztem el, a közeli lakótelep — húszezer földszintes faház — tatárjairól. Dionüszoszi tatárünnep a Majakovszkij kultúrparkhoz tartozó fenyőerdőben, ahogy véletlenül a tanúja lettem. A két részre bomlott magyar kollektíva, a volt NEKOSZ-tagok és a nem nékoszisták, főleg a pártközpontosok harca egymás ellen sok mindenért, de főleg a magyar zemljacsesztvóban (földiek csoportja) gyakorolható hatalomért, részeként a hat város — Moszkva, Leningrád, Szaratov, Kazany, Harkov, Szverdlovszk — magyar ösztöndíjasaira kiterjedő „hatalmi harcnak”. A csoportvezérek titkos levelei és utasításai, s ahogy az ellenfelek elfogják egymás leveleit. Bűnbakkeresés később, „az anyaország visszavág”: néhány vesztes hazarendelése. Hírek az ösztöndíjasok között már 1950-ben arról, hogy a Rajk-per minden valószerűség szerint koncepciós per. Belemenekülésem az olvasásba. Kedvenc helyem télen az egyetem épületében 1116
