Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Határ Győző: A patkánykirály (kamaradráma két részben)
zik századi neked, hogy kikúráljam a hasfájásodat, már az irigátor sem elég művelt néked? FD Rajtam akarod kitölteni az anyai ösztöneidet, foabázol velem? FSE Kezdő ápolónő koromban nincs annyi csillag az égen, ahány meglett embernek beöntést adtam, te gyáva kukac te, inkább azt mondd, hogy félsz egy kis beöntéstől. FD Én pedig nem csillag vagyok az égen, ón — én vagyok és nekem beöntést ipedig nem adsz. Punktum. FSE És én vizsgázott szülésznő vagyok, és ha te nem hagyod, hogy egy vizsgázott szülésznő szakszerű beöntést adjon neked, akkor megáll az ember -esze. A Jóisten se segíthet rajtad. De miért, de miért?! FD Csak. Azért. Nem fogsz manipulálni rajtam. FSE Bánomisón, ha 'bélcsavarodásban pusztulsz él nagy keservesen. Ha itt fordulsz fel a szememlá'ttára. Bánomisón! FD Inkább azt mondom, hogy az sok méreg — az az én bajom. A sok orvosság, amit hazalopsz. Lopott jószágon nincs áldás. Az étel, amit hazalopsz, a lopott ágynemű, amibe belefektetsz. Rontás van rajta. FSE A kórházi konyháról hozom, mindenki hozza, nyíltan csinálom, kinek mi köze hozzá. FD És ez a csíkos ágynemű? Ez a lopott párna, a kórház bélyegzőjével? FSE Amit a kórházból kiszuperálnak, az enyém. A mosodából hozom, elkérem, még mindig jobb, mint ha elihajigálják, nekem még jó. FD De nekem nem jó. Érzik az undok szagán. Hogy lopod. Ezen a lopott lópokrócon, meg ezen a fojtogató derékaljon: szerezted. Beteggé tesz ez a sók összezabrált holmi, ez a sok tisztességtelen módra összezabrált ócska gönc. Nem vagyok babonás, de hallottam én már olyat, hogy valaki halott ember ágyában feküdt és másnap reggelre... Ki tudja, hányán adták vissza a lelkűket az ördögnek ezeken a csíkos párnákon. FSE Megkövülve hallgatja Hogy miért is engedtelek be. Hogy miért is fogadtalak be azon az átkozott napon — A lóca végére rogy FD A szarka természetedben van, azt hiszem, ezen nem lehet változtatni. Amit itt látok, hogy összelopkodtál, meg amit elhordasz nap mint nap a kórházból, már az is csinos összegre rúg; de képzelem, oda- fönn,. amit nem látok, hogy ott mi van, az a sok ízléstelen mütyürke a szobáidban, fényes tálak, hamutartók, rongyok, evőeszköz, miegymás, boltból-kocsmából-bisztró- ból, amit az évek folyamán el-el- emelgettetek, mert ha a derék, jó- ravaló népek között ez már így szokás és a férjed is olyan enyveskezű volt, amilyen szarkatermészetű az életepárja, akkor ő is zsebre dolgozott. FSE Istenem, összezárva egy félkegyelművel. FD Jó-jó, ne szólj egy szót se. Tudom, amit tudok s csak azt ne gondold, hogy annyira ki vagyok szolgáltatva. Kigondolhatnám a módját, én se estem a fejem lágyára 'és ha ész- reveszem, hogy valami olyanban töröd a fejed vagy kicseréled a gyógyszereimet, hogy hosszú álmom legyen, hát azért még kitalálhatnám a módját, hová-kinek menjen az a névtelen levél és mikor dobjad De te magad, gyanútlanul, a levélszekrénybe; ha vissza nem tartana, hogy jogilag bizonytalan a helyzetem, de még ha hétszer katonaszökevény vagyok, akkor is. FSE M. f. Az életem végéig, hát lehet ezt? FD Elvégre tisztelem benned a gyerekem anyját, aki lehettél volna, ha több emberi érzés lett volna benned: több emberi érzés. Tudom, mivel tartozom: hálával. Hálával tartozom és ezt meg is kapod, akármilyen keservesen törleszteni, az éjszakáim árán; de van egy elméletem végtelensorokra a modalitás fogalmának a bevezetésével, egy olyan végtelensor képletére bukkantam, amiről még a legnagyobb végtelensorszakértő szaktekintély se álmodott — ezért élek, nyelek. 1077
