Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Panek Zoltán: Hamlet, a cselekvés hercege (esszé)
PANEK ZOLTÁN Hamlet, a cselekvés hercege „Eszedbe jussak.” (W. Shakespeare) Elöljáróban arra kérném a mindenre oly fogékony (és ugyanakkor oly hiszékeny) Olvasóit, hogy ne olvassa el ennek az írásnak a címét, majd csak a végén; vagy ha már önműködően és véletlenül ezzel kezdte volna, kérem őimteiligenciáját, hogy az egyszerű kijelentő mondatból szerzett értesülésére borítson azonnal fátylat, mert az esetleg időnek előtte megzavarná. Előbb ugyanis titkokat rejtő fátylakat kell (sötét árnyékukkal együtt) ellebbentenüruk egy igen ismert mű bizonyos szövegrészedről. Továbbá egyfajta kontakt-hályogot kell eltóvolítanumk saját szemünkről (természetesen a remélhetőleg türelmes Olvasóéról is), amely hályog látásunkat e mű kapcsán némely kritikusokkal (a kritikusi közhelyek gyártóival és továibbszaj- kózóéval) való kapcsolat következtében rontotta meg; és így — könnyen előfordulhat, tartok tőle —, más művek megítélésében is homályosítólag-ködösítőleg befolyásolhatja. Amennyiben kérésemnek sem így, sem úgy nem tudna már, illetve nem akarna eleget tenni, végül is mindegy; enéOkül is lefolytatom a nyomozást, a vizsgálóbírói eljárást, és menet közben, szinte észrevétlenül (ha olyan valaki, azesetben együtt) elkészítjük a nyomozati jegyzőkönyvet, rég izgat az eset, nem halogathatom ■tovább véleményem elmondását a rejtélyről. (Először valami huszonöt évvel ezelőtt fejtettem ki egy színházi rendező barátomnak*.) A tárgy: aljas indokból, előre megfontolt szándékkal elkövetett királygyilkos- ság; ráadásul különleges kegyetlenséggel (nemcsak a rettenetes kínokat okozó méreg miatt), mert az áldozat készületlenségében éppen esélyes „elkárhozó” volt, a gyilkos tehát testvérének életét — mert az volt — testi-lelki és hatalmi szellemi javaiból kiforgatva oltotta ki. A király életén, „drága életén gonosz rablás esett”. Nem ritka, de nem is éppen mindennapi esetről lévén szó, a megtorlás és annak kivitelezése szorosan a tárgyhoz tartozik. (Sőt: vizsgálódásunk tárgya tulajdonképpen és valójában majdnem-kizárólag ez a terület.) A korabeli általános (és részben mai) erkölcsi felfogás szerint tehát jogos bosszúról és még jogosabb „felségsértésről” van szó. (Tekintve, hogy a gyilkosból trónbitorló lett.) Mindezek következtében (és talán inkább elsősorban ellenére) azonban az ügyiben teendő (egyedül Hamlet érdeke és veszedelme 'is egyben fényt deríteni a fényt nem érdemlő gazemlberségre) minden lépés rendkívüli körültekintést és megfontolt óvatosságot igényel; akárcsak egy olyan detektív-történetben, amelynek A. E. Poe hollófekete tollából nyilaznak napvilágra hátborzongató rejtélyei. (Ezek szerint egy korai detektív-tragédiávai volna dolgunk? Némi szükséges emelkedettség mindvégig-megóvása érdekében maradjon azért távol tőlünk az alsóbb régiók máskor szívünkhöz közelebb álló szelleme.) Ki- és meghallgatandó tanúk csakis és kizárólag azok, akiket William Shakespeare személy szeriint 'belekevert a családi (királyi) tragédiába; még abban az esetben is — jelen eset —, ha a híres ,koncolásról” azóta könyvtárnyi, részben félrevezető irodalom született is. Az irodalom a szellem és a szellemmel szuverén szellemként (egyenrangú, illetve a vágyott csiszölódás következtében egyenrangúvá váló) önkéntes kapcsolatba kerülő személy rejtett és nyilvánvaló, eltiporhatatlan és újranövő, elidege• fis a későbbi jelzés: „Hamlet a cselekvés igazi hercege”. A földig már lépésben, 366. lap Kriterion Könyvkiadó, 1977. 112
