Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Büky László: Visszhang (Zalai írók, költők antológiája)
Visszhang ZALAI ÍRÓK, KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA Manapság — országban, válásban — sokfelé hallhatni, hogy a költés—írás visszaszorulóban van. Ennek együk cáfolata a zalai írók és költők antológiája is: a magyar szellleimi élet neon budapesti hétköznapjainak terméke. Még azért nem nagyon 'hallgathatnak a múzsák, ha például Zalában meg tudott születni ez az. antológia, amelyet a Zala megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya megbízásából a Zala megyei levéltár adott ki. A kötetet Keresztüry Dezső vezeti be. Felhívja a figyelmet a nemzetközi irodalmi élet és a magyar irodalmi valóság különbözőségére, rámutat, hogy némely nyugati országban a miénkhez hasonló méretű irodalmi publicitás elképzelhetetlen. A csaknem tucatnyi és irodalmi profilú magyar folyóirat mégsem képes helyet juttatni mindenkinek és mindennek — tárgyi és személyi okokból. Ez az antológia viszont szélesebb körbe is szétviheti a ma Zalában élő írók munkáját, azt is, amelyik eddig országos fórumhoz nem jutott. Tizenkilenc szerző szépprózája, lírája valamint szociográfiája sorakozik a kötetben, majd a szerzőkről kap az olvasó rövid eligazítást az írók arcképének bemutatása mellett. Végül a kötet szerkesztője Választások és indítékok címmel „vallomástöredékeket, interjúrészieteket” közöl az írókkal, költőkkel folytatott beszélgetéseiből. Mint írja, az a célja, hogy e vallomások segítségével látleletet adjon a vidéken élő író—értelmiség valóságos helyzetéről (337. oldal). Az antológiának ez a része és maga az irodalmi anyag egyféle belső visszhang meghallására készteti az olvasót. A szerzők ugyanis a nyugalmazott olajmunkástól a hivatalnokon át a tanárokig képviselik a mai magyar társadalmat. Többen úgy érzik: el vannak szige- talődve a vidékinél pezsgőbb szellemi és társadalmi élettől, ami némelyiküknél csupán a budapesti és nem budapesti szerkesztőségeket jelenti; mások pedig valamilyen vidéki életvitelben találják meg — néha túlságosan is — az egyéni megelégedettséget. Ebből azután olyan líra születhetik, amely csak a zalai dombokat látja, vagy éppenséggel olyan, amely programszerűen tagadja a közéletiséget. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Nagykanizsán, Keszthelyen és Zalaegerszegen nagyjából hasonló gondolk, érzések születnek. Ilyen általánosnak látszó jelenség, hogy azt érzik: lehetőségeik színvonala alatt alkotnak, hogy eddig keveset hoztak ki magukból, hogy még a legszűkebb környezetük sem nagyon tud író—költő voltukról, hogy — s ez az ellenkező véglet — nem is tartják magúkat írónak. Legföljebb (mint egyikük a vallomástöredékekben meg is fogalmazza) megyei lap szinten. Mindezt — általában — ellensúlyozza többüknél, hogy belső szükségletből írnak, igaz, mint mondják, önmaguknak és önmaguk védelmében. — Ide kívánkozik annak megjegyzése, hogy az írói pályán való elindulások körüli bábáskodásban egy szinte pannonnak mondható, író és tanár gárda működött közre: Illyés Gyula, Fodor András, Lovász Pál, .Tüskés Tibor, Alaksza Amibrus, Hiíies (Béla és mások. S ez is jelzi a sokszor láthatatlan szálakat, amelyek a zalai írókat a magyar irodalom egészéhez kötik. A kötet kisebb hányada a prózai írás. Morvay Gyula, a zalai írók doyenja, egy novelláját és önéletírásának két részletét bocsátja közre. Morvay régóta ismert realizmusa, néprajzi és nyelvi hitele éles, mondhatni: famétszetszerűen éles képet rajzol a tardoskeddd ősökről, eszmélkedő gyermeksége karáról. A stílusalakí- tás egységességét tanulhatják tőle zalai pályatársad, még akkor is, ha néhol meg598
