Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Cukor György: Szabadgyakorlat Molnár István négy festményére
királyi udvar Történelmi Iszapártér az ország, mi hoztuk az iszap hullámterét. Meghódított, kiélt, üres. Üj lakói, kiket málló nikkel, pattogzó lakk és a fantázia kirajzol ledobált vasholminkon: toklászvonásokból egy nyár, s egy nyárból valamilyen ünnep ürügyén az elroncsolt végtagok. Mi hoztuk megváltójukat, a Fiút, e vízihullát, ki feltámadt az iszap szőnyegébe szőve. Mert jég alá evakulált ez a népség: maréknyi olajos ikra, mint egy körzet petesejthozama a sisak deres falán. Létük: a lék. Ha kitárul a kegyelem ajtaja, mit a léleknek sarkunk által a lét kegyelme beszakít. A szabályzat szelleme szerint, s tovább, hogy feltörekedhessenek arra a bizalomszintre, amit talán gyerekek és fajtiszta kotorékaljak érdemelnek. Kegyes, feledtető havat szakítunk az iszap hullámterére, eltakarja, nyugtatja és uralja. Fehér hull feketére. A diktátum helyszínt teremt: néhol meredek kaptató, kövek és törpefenyők, havas tűalom. Egy bennszülött utolsó bútorai, azé, kitől kedveszegett minden intervenció, nem üldözhető, hát nincs. Csak szembesíthető egy sérülékeny uralkodóházzal, hogy egyazon menet legyen a díszszemle és az üldözés. Így a tett ott is, ahol senki sincs, kétségtelenül szakszerű. Vereségünkhöz vezet. És betámasztbató az ajtó mögötte. 1055
