Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Baránszky Jób László: Schéner Mihály vállalkozása (tanulmány)
közösség -életár-ama csiszolta őket rokon egyformára. S most itt merednek, lebegnek mint önmaguk játékos kísértetei: a múlt csontváza. Az ükapák, hogy kísértsenek és emlékeztessenek. Egy egész világ, amelynek vidám tarkasága, elevensége mögött a megőrzés, a feltámasztás, az életrevarázslás, a tiltakozás fájdalmas gigászi erőfeszítése borong. Amint efölött az egész életforma, emögött a huszárvirtus, vitézi, lovagi magyar virtus fölött ott borongott az öngyilkos céltalanság. Ennek volt a csodált jelképe. — Európa szemében, Európa előtt, anélkül, hogy az ennek akárcsak tudatában is lett volna. Európa majd minden nemzetének hadseregében — csak a magáéban nem már, mert az századakon keresztül nem létezett. Egy szellemiség, egy lelkűiét puszta hordozója volt Európa különböző csataterein — különböző nemzetek lobogója alatt, -vezényszavának engedelmeskedve. Fogalomként. Ez jut kifejezésre, ez jut érvényre ezeknek a képeknek a népi szürrealizmusában, formanyelvében. Egy sors, amely formanyelvre kellett hogy bízva legyen. Az a bizonyos „szívnémaságra születettek” szava. Az a bizonyos megfagyott hang, amely azonban többé nem fog -kisikoltani a kürtökből, a trombitákból. Kísérteties világ Schéner Mihály népi formanyelvének mindig fölényes nyugalmú, de olykor mégis groteszk fintorokba átcsapó, gyanúsan harsány kacajú, modern világa. • Ezek nem Izsó szecesszionista, délceg, táncoló kuruc vitézei, nem Thaly Kálmán műballadáiból léptek ki, nem is Endrődi Sándor kuruc dalaiból. Távol áll tőlük minden kosztümös daliásság, hetykeség, tömörek, zömökek, mint a krumplinyomó huszárjai, táncos vonalaik visszahúzódtak a mozdulatlanságba, kurjantásaik a hallgatásba, a némaságba, a faszobrok pairasztalákjaiban s a farosttáblák okkersárgába vésett pandúr, betyár, ködmönös parasztfiguráiban, egybeötvözött kontúrjaiban egyaránt. Eszük ágába se jut, hogy az európai plasztikai formanyelv gazdagítására contrapostot produkáljanak. Nem ebben áll a magyarságuk. A magába húzódott erő, a várakozás, a nyugalom félelmetesen kiegyensúlyozott világa ez. A döbbenetes, fenyegető hallgatásé. Schéner játékfiguráiban is van valami előkelőség, ünnepélyesség, méltóság; a formák választékossága arra vall, hogy nem pusztán játékok ezek, többet jelentenek. Sajátjuk az a méltóság, amely a magyar tánc szilaj játékos mozdulatait oly élesen megkülönbözteti az összes töbhi népekétől. S amit Bessenyei, Berzsenyi, Csokonai óta Petőfiig, Illyésig mindenki észrevett és nem győzött hangsúlyozni. A-dyig: Szent Kelet vesztett boldogsága, Ez a gyalázatos jelen és a ki cifráit ködjövendő Táncol egy boros asztalon ... A gesztusok hitelének megvan a maguk törvénye és ehhez kell a művésznek hűnek lennie. Uralkodik ez Medgyessy szobraiban. A sorsparancsolta magatartás. S ehhez kíván a képzőművészetek széles skáláján megszólaltató ja, kibontó ja lenni Schéner Mihály. A népi eszközök és gyermekjátékok együgyű, ösztöndiktálta forma-nyelvén, a szent szegénység áhítatának stílusgazdagságába-n. Mert minden stílus ereje, gazdagsága az egyszerűségében rejlik. A penetráció és koncentráció művészi alaptörvénye érvényesül benne. Lehet egyszerűbbet elképzelni, mint Parthenon lovaié? Vagy a görög vázák figuráié, avagy maguknak ezeknek a vázáknak a megformáltságáé? S mi a titkuk? Azonos életérzés, századok folytán ,ki érlelődött formaízlés szülöttei. Egy azonos mértéké, a mesotés-é, -amely az egész görög kultúra lényegét teszi. Ilyenre és nem másra figyel, erre tör Schéner Mihály a maga százféle anyagban végzett kísérletein. Mert ez nem szobrászi, vagy festői, tehát pusztán esztétikai, stílus ez a művészetben mélyen rejlő valami más: az élet stílusa, amit úgy is nevezhetünk, mint nemzeti stíil, népi -stíl, mert életforma. Schéner életformára akar visszavezetni eszközben, játékban, faliképben, szoborban. Szemléletmódban. Mert van bizony a szemnek is ízlése, nem csupán a fülnek, a hallásnak. Sőt ha meggondoljuk az övé még kényesebb, érzékenyebb, jellemzőbb és dominánsabb. Ha ez az érzékenység épp művészi szempontból, művészi területen kevésbé kifinomult, kiművelt is mint belső szervünké, a hallásé. Az alakítatlan világ tárgyi formáihoz tapad. De hogy funkcionál, azt az is mutatja, hogy megkísérli őket alakítani. A mindennapi használati eszközökön is rajta hagyja a nyomát: a krumplinyomón, a jármon, az istrángon, a köcsögön, hogy az öltözék egyes darabjairól ne is beszéljünk. Ezeknek az ízlésvilá82
