Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Szigeti Csaba: Az értelmiségi mint voyeur (Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia)

gondolva” (Georges Burdeaut idézi Pierre Brunei: L’Etat et le Souveraine, Paris, 1978, „La métaphore du corps” című fejezetben, 130). Az államot vagy az intézményeket mégis mindenki érzéki módon fogja fel, reprezentánsán, a persona ficta-n keresztül, aki lehet koronás fő, államelnök, Esterházynál ávós, rendőr, párttitkár stb. Rajtuk keresztül reprezentálódik az állam mint idea érzéki módon, elképzelhetően, megfoghatóan, nem véletlen hát, hogy a politikai anekdotáknak is e választott vagy önjelölt megszemélyesítők a céltáblái (hogy az állam vagy a politika perszonifikált képzetei mennyire mélyen ideologikus természetűek, azt jól érzékelteti R. Barthes szellemes írása: „A politikus mint fotómodell”). Az anekdota ebben a közegben, a persona ficta szintjén egyszerre mítoszképző és mítoszfoszlató, felfedő és eltakaró, megvilágosító és homályba borító.

Esterházy Péter eddigi köteteire is jellemző volt a hol leheletfinom, hol vaskos erotika, amit szinte bármilyen prózai anyaggal, tárggyal képes volt kontaminálni. Valószínű, hogy a Kis Magyar Pornográfia legeredetibb leleménye is itt keresendő, politika és pornográfia összevillantásában, egymásra montírozásában. Persze a két tárgy egymásba csúsztatása nem vadonatúj lelemény, Ovidiusnál már éppúgy felleljük, mint a mi Gyöngyösinknél.

A befogadási mechanizmusok kapcsán szóltunk már Esterházy beszédeltérítési eljárásairól. A köznyelvi automatizmusok kibillentésekor (szóviccek: „A jóból is megárt a rossz”, „?”) vagy műfaji allúziói felépítésekor a közgondolkodás kliséire játszik rá. Második kötetében a Spionnovella például nem az eddig írt kémtörténetek legjobbjainak fogásait parodizálja, hanem a kémtörténet műfajáról a köztudatban élő és kötelezőnek vélt paneleket rakosgatja ide-oda, erősen hiperbolizáltan. Ugyanitt már az életmű kezdetén kidolgozta író és spicli összekacsintásával a lesés- nek a jelenlegitől eltérő típusát: mindkettő figyel és lefigyel, árul és elárul, fülel és lefülel. Állandó utalások a közhelytérképre és nyelvi eltolások a Kis Magyar Pornográfiának is konstituens elemei, éppúgy, mint politika és pornográfia egymásba játszása. Esterházynál persze a szexuális képzetek parlagi szintje, a trágárságé szerencsére kis helyet foglal el. Annál többet a humor (hisz a történetek célja a mulat- tatás) és az irónia. Mindenről a szerző így ír: az anekdotokból, a dallamokból” közös hangnemként kicsendül „... a csaták és a politikai csetepaték dúrja mellett a humor mollja. Irónia ... Az iróniának ez a fajtája — a konstruktív irónia — a mai Magyarországon eléggé ismeretlen. A dolgok összefüggéséből emelkedik ki ez a mezítelen irónia. Az iróniát gúnynak, csúfondárosságnak tartják. Legjobban szeretem azt a tréfát, amely egy nehéz, jelentékeny gondolat helyén áll, egyszerre Útmutatásul és szemhunyorításul” (40—41). A konstruktív irónia kiképződésének látszólag ellentmond az anekdota műfajcsoportra hagyományosan jellemző, meglehetősen erős di- daxis. A beszédhelyzet többnyire megszünteti a szöveg reflexivitását is, különösen akkor, amikor a szerző átadja a szót egy-egy történetmondónak és a történetet függő beszédben adja elő. Hogy az Esterházy-anekdotok mégsem fulladnak bele a nála mindig nyomatékosabb, a mai prózánkban megszokottnál nyomatékosabb didaxisba, hogy történetei nem válnak parabolákká vagy allegóriákká, az nagyrészt idézés- és önidézéstechnikájának köszönhető. Az olvasott szöveg nem áttétel nélkül szembesül az olvasó történelmi-politikai implikációival, mert lépten-nyomon beszélgetést folytat más szövegekkel. A „?” kurucz-labancz szembeállítása pl. folytatja a Függő egyik témáját. (Korom alakja is itt bukkan föl először), innen kerül át a Kis Magyar Pornográfia lapjaira, ugyanaz a fejezet idézi a Spionnovellát is („No, no, nem szabad, na: édes kicsikém”), hosszabb részt állít össze a Daisy különböző helyeiről és az Ágnesből. Az önidézetek és a kulturális utalások szövedéke teremti meg az (ön)irónia alapját.

Esterházy Péter történetei egy jelentékeny történelem helyén állnak (ujjmuta- tásul és szemhunyorításul). E történetek szerzői és olvasói nézőpontja a történelem voyeurjének szemszögéből láttatja anyagát: e nézőpontból minden óhatatlanul pornográffá válik, mert csak úgy érhető el, úgy ragadható meg, ha biztos leshelyünkről kukkantunk ki rá. Amit látunk, látványnak, fikciónak gyönyörű — realitásnak kevés, történelemnek semmi.

1021