Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Szigeti Csaba: Az értelmiségi mint voyeur (Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia)
SZIGETI CSABA Az értelmiségi mint voyeur (ESTERHÁZY PÉTER: KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA) (a szem és a kép) A voyeur — magyar megfelelőivel: a kukkoló vagy a leső — egyszerre kint és bent, egyszerre kívülálló és főszereplő, in absentia és in praesentia van jelen. A szakirodalom tanúsága szerint önmagát előszeretettel hozza a szemtanú pozíciójába, szívósan keresve alkalmat, szituációt, biztos és biztonságos leshelyet, önmaga és a látvány között a pornográfia láthatatlan viszonyminőségét teremti meg, persze oly módon, hogy a látványba sosem avatkozik bele: ez koreográfia nélküli koreográfiájának egyes számú alapszabálya. A kukkolónak anonimnak kell lennie (le voyeur caché!), akár egy függöny mögött húzza meg magát látcsövével, hogy a szomszéd házban lakó Ártatlanság szépségét fürkéssze, akár belépőjegyet vált az erre szolgáló műintézetbe, hogy a Mesterségbeli Tudás szépségében gyönyörködjék. Ebben az egész koreográfiában azután nem a látott, a kép a pornográf, hanem a látvány megszerzésének módja, a viszonyminőség szem és kép között; a meglesett csak a szituáció egészében torzul el. Az Ártatlanság és a Mesterségbeli Tudás kéz a kézben válnak pornográffá, mert — többnyire tudtukon kívül — szituációba helyeződnek: az erotikus izgalom épp a leső és látványa közötti viszonyból, a voyeur kívülállásából és — az első esetben — a látvány természetességéből, meg nem rendezett intimitásából fakad. Abból, hogy a kukkoló valami olyasmit lát, amit szereplőként vagy szeretőként sohasem láthatna, pontosabban sohasem élhetne meg. A függöny mögött vagy az emelvényen történik valami, aminek aktív részese sohasem lehet (mert az képtelenség lenne), de saját pozíciójából igyekszik magáévá tenni, átélni azt a másikat; fantáziáját az áttetsző és olykor fellibbenő függöny is segíti. Ha türelmesen vár, „A végén megint minden felragyog”. (az anekdot mint műfaj) Esterházy Péter 1982 végétől folyamatosan publikálta Kis Magyar Pornográfia című művének részeit mint a Bevezetés a szépirodalomba vállalkozás eddig utolsó fázisát. A közölt darabok már ekkor megkomponált ciklusokba tagozódtak: úgy tűnt, az Előszó a teljes mű bevezetése lesz, amint ez az anekdotagyűjtemény műfajában már régóta kanonizálódott, s nem a második ciklus bevezetése. A terv lazább kompozíciót sejtetett: az anekdotok száma növelhetőnek vagy csökkenthetőnek tűnt, hiszen a gyűjtemény egésze: „a történelem félvéres freskója” mindig teljes lesz. A szerző műveit indulásától szorgalommal figyelő olvasó számára ez éppúgy nem jelenthetett meglepetést, mint a füzérszerű szerkesztésmód: a Fancsikó és Pinta ant- hológia volt (két madzagra fűzve), jellegzetes idézettechnikája a Termelési regény óta finomodik egyre, az (Akartok-e rabok lenni?) történetét pedig Móczár elmesélte az Agnes című kisregényben, az anekdota szervesen épült be Tomcsányi történetébe. Az anekdota kiválása a regényekből és teljes önállósulása nem előzmény nélküli, de radikálisnak tűnő lépés, így magyarázatra szorul (még akkor is, ha tudjuk, a Kis Magyar Pornográfia nem kizárólag anekdotokból áll). Meggyőződésünk, hogy a mű egésze esztétikai megformáltságát tekintve egyenetlen és messze nem éri el a Bevezetés... korábbi köteteinek színvonalát, ám hiba lenne ezt a műfaj számlájára 1016
