Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Gergely András: Nemzeti és nemzetiségi érdekegyesítés a reformkorban (tanulmány)
héttizét! illúziókra, illetve az immár másfajta minőségű, új nacionalizmusra történetírásunkban elsőként Szekfű Gyula mutatott rá nagy nyomatékkai: „Elég lesz az országban a magyar liberalizmust proklamálni s annak kétségtelen áldásait a fél- barbár népfajok körében magyar közigazgatás és közoktatás eszközeivel elterjeszteni: máris boldog lesz nemcsak a magyar, de az idegen nemzetiség is. A hit, mely ezeket állítja és politikai alapelvvé teszi meg, kétségtelenül tévhit, de erős hit: bizonyítéka azon színtiszta becsületességnek, mellyel1-magyarjaink a nyugatról beszármazott eszméket magukévá tették.”7 A kortársi vélekedések tucatjait idézhetnénk ennek alátámasztására. „Itt nem nemzetiséghezi ragaszkodást kell legyőznünk, hogy eggyé olvadjunk, hanem csak az alkotmányos különbségeket (kell) megszüntetnünk” — állítja Gorove István.8 „Nem kevesen vannak — mondja Wesselényi — kik hajlandók a nemzetiséget nem alárendelt cél s fő eszköz — hanem fő- s egyedüli cél gyanánt tekinti: s annak polgári jólétet, szellemi és anyagi kifejlődést, alkotmányos kedvező viszonyokat föláldozni. Ez nagy, s veszélyt okozható tévedés.”9 E nézet legkövetkezetesebb vállalói még az emberbarát vagy hazafi dilemmáját is újra megfogalmazzák és eldöntik — az emberiség javára. Ha a nemzet léte csak „milliók emberi s polgári jogaiktól megfosztott helyzetben tartása által lenne csak eszközölhető”, e bért oly magasnak, a vásárt annyira istentelennek tartaná, hogy inkább kész lenne fejét nemzetével együtt a „megsemmisülés átka alá tartani” — így Wesselényi.10 Milyen nemzetiség lehet az, amelyet csak az önkény tarthat fenn? — kérdezi Kossuth. Ha csak így maradhatna fenn a magyar nemzet, akkor ő szívesebben lenne spanyol vagy német, mint „csak egy percig is magyar”.11 A liberális érdekegyesítési politika első próbatételéhez a magyar államnyelvért folytatott küzdelem során érkezett el. A magyar liberálisok a latin ellen természetjogi, a magyar mellett történeti-jogi érveléssel éltek, s a relatív többség gyakorlati szempontjaira is figyelmeztettek: „ha mind a tizenegy millión nem segíthetünk egyszerre, valljon legalább a négy millión ne segítsünk-e? — kérdezi Waldstein János gróf az államnyelv vitája során.12 A nemzetiségeknek van annyi hátrányuk a magyarokkal szemben — ismeri el valamennyi liberális politikus —, hogy az államelméletben résztvevőknek meg kell tanulniuk magyarul, ám az abszolút többség érti ezt a nyelvet, s elsajátítása is könnyebb, mint a latiné, s más megoldás — mondják ultima ratio-ként, indokoltan — nem képzelhető el. A magyar államnyelvvel szemben érdemi alternatívát a nemzetiségek képviselői sem tudtak állítani, ám joggal mutattak rá nemcsak a számukra ebből fakadó nehézségekre, hanem a veszélyekre is. Sollen wir Magyaren werden? — kérdezi nevükben egy névtelen röpirat 1833-ból, amely mór címében is jelzett szóhasználatával, a magyarnak és a magyarországinak a „magyar” szó német nyelvbe való bevezetésével elért megkülönböztetésével is nagy feltűnést keltett.13 A nemzetiségek természetjogi alapozású romantikus nyelvszemlélet alapján, inkább csak elvi sikon szálltak szembe a magyar államnyelvvel. Az eltérő nyelvek eltérő mentalitás, nemzetkarakter hordozói, az államnyelv erőltetése, a nyelvkényszer a természeti jog megsértése.14 Tegyük hozzá: az egyenjogúság ez elvi hirdetői nem ritkán a barbár-ázsiai és a dicső-kultúrahordozó indogermán nyelvek közötti minőségi, értékrendbeli különbségtevéssel végezték fejtegetéseiket.15 A természetjogi érvelésből fakadó abszurd konzekvenciákat hangsúlyozza Kemény Zsigmond: „ki azt mondja, hogy nálunk annyi egyenlő igényű nemzet létez, mint ahány nyelv, az elfeledé ugyan a történészetet, el közjogainkat, de ezen hamis alapra épülő állításból vont minden eredmény következetes fog még marad akkor is lenni, ha szigorú alkalmazásából teljes feloszlás és bábeli zavar származnék.”1'’ (A romantikus nyelvszemléleten alapuló nemzetfogalom koncepcióját magyar részről leginkább Bajza József képviselte.)17 Eltávolítana tárgyunktól a kultúrnemzet-államnemzet koncepciói egyidejű jelenlétének, a belőle fakadó benső ellentmondásoknak a számbavétele. Tény, hogy a kortársak mindkét nemzetfelfogást ismerték. A közhasznú esméretek tára e két nemzetmeghatározást közli, s jelzi, hogy nálunk a kultúrnemzeti koncepció az ál980
