Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Hol van a hazám? (tanulmány)

ugyanis a nemzeti ideológia megalkotása közben magától értetődően tagadni kellett a birodalmi integráció, a létező monarchiák keretét (s ez különbséget jelent Oroszországtól, hiszen tudjuk, még a dekabristák is fönn akarták tartani például Lengyel- ország valaminő kapcsolatát az impériummal.) Ugyanakkor nem látszott könnyen kivihetőnek egy kétüteműre tervezett fejlődés sem — az első szakaszban megvalósított kultúrnemzeti fokozat után az államnemzeti szintre történő továbblépés. Elsősorban az etnikumok egymásbaékeltsége, és a németeknél, olaszoknál jóval kisebb területi és népességi állomány miatt.

Egyszerűsítve abban látom a nemzeti ideológia közös jellemző vonását, hogy az államnemzeti és kultúrnemzeti alapozású nemzetfogalmat egyszerre kívánták fönntartani, elemeit sajátos módon (az egyes nemzeteknél más-más arányban keverve) kombinálva. Köztudomású, hogy az európai tradíció kétféle nemzetfogalma különböző jelenségszférákban épül; egyrészt az állam, a politikai intézmények, a terület, a gazdasági élet azonosságát jelenti, másrészt az anyanyelv, a közös történelmi élmények, a széles értelemben vett kultúra azonosságát. Elemeik összefüggése, kölcsönös egymásrahatása kétségtelen, mindazonáltal nem feledkezhetünk meg arról, hogy különböző dimenziókról van szó. Szerintünk a közép-európai nemzeti ideológiák tudathasadásos jellegét éppen az adja, hogy egy konstrukcióba kívánták építeni a két különböző jelenségszférából származó elemeket. Vagyis: a kultúrnemzeti stádium itt nem csak az államnemzetit megelőző, hanem vele egyidejűleg létező. Példával illusztrálva: lengyel, magyar, cseh gondolkodók megkísérelték a nemzetet részint történelmi államukkal (az 1772 előtti lengyel-litván nemesi köztársaság, a Szent István, illetőleg Szent Vencel koronája alá tartozó tartozó tartományok) azonosítani, részint a lengyelül, magyarul, illetőleg csehül beszélők összességével. Hungária, Polonia és Bohemia hasonló ellentmondásokat hordó fogalom.

Fejtegetésünkhöz a terjedelem korlátái miatt csak néhány vers szövegét választottuk bizonyító anyagnak. Ezek a versek azonban kiemelten fontos szerepet játszottak a közvélemény formálásában és a nemzeti ideológiában, a nemzeti jelképek közé emelkedtek, többükből később állami himnusz lett. Természetesen különböző időben keletkeztek, eltérő irodalmi hagyományban gyökerező műalkotások, amelyeknek a műfaja sem azonos. Itt föltétlenül utalni kell arra, hogy a nemzeti hagyomány, majd később több helyen — nálunk mindmáig nem — a törvényhozás által is szentesített „nemzeti himnuszok” jelentős része sok tekintetben eltér Kölcsey művétől; ahogy Szörényi László írja világirodalmi párhuzamait elemezve: „Csekély részük az, amely himnusznak nevezhető a szó szoros, műfaji értelmében is” (In: A Himnusz költője. Szerk. Lukácsy Sándor. Nyíregyháza 150. 1.) A kiválasztott szövegek a felvilágosodás és a romantika korában születtek, legtöbbjük a múlt század harmincas-negyvenes éveiben. Elsősorban a következő verseket fogjuk gondolatmenetünkhöz fölhasználni: Józef Wibicki — Az Olaszországi Lengyel Légió dala vagy más néven Dijbrowski-mazurka (Jeszcze Polska nie umarla — Nem halt még meg Lengyelország); Alojzy Felinski „Isten, ki Lengyelhont...” (Boze cos Polsk?. ..) című himnusza; a cseh Josef Kajetan Tyl bevezetőben idézett „Hol vagy hazám?” (Gde domov muj?) című dala; a szlovák Samo Tomásik „Hej, szlávok” (Hej Slované) és Jankó Matuska „Villámlik a Tátra fölött” (Nad Tatrou sa blyska) című indulója; Kölcsey Hymnusa és Vörösmarty Szózata; a horvát Antun Mihanovic „Horváth haza” (Hrvatska domovina) című verse; a szerb Branko Radiéevic „Diákbúcsúja” (Djaéki rastanak); továbbá a román Vasile Alecsandri „Románia ébresztése” (Des- teptarea Romániei) és Andrei Muresanu „Visszhang” (Räsunet) című verse. A két lengyel költőn kívül mindegyikük a romantika jellegzetes képviselője nemzete irodalmában, mégpedig többnyire meghatározó jelentőségű alkotók.

Természetesen a kiválasztott versek mennyiségileg kis részét teszik ki a romantikus fogantatású költészetnek, megkérdőjelezhető, hogy reprezentatívak-e. Továbbá: műfaji sajátosságaik, lírai közlésmódjuk szerint jelentős mértékben különböznek, formai szempontból is eltérő tradícióval állnak kapcsolatban; mindazonáltal a bennük megjelenő nemzetkép néhány párhuzamos és különböző vonása markánsan megraj974