Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - Dercsényi Dezső: A könyvek vonzásában (emlékirat I.)
„Miért jelenik még meg a Váci Hírlap”? Vác jobboldali keresztény társadalma azzail a kéréssel fordult Kolozsvári Borosa Mihály úrihoz, mint a magyar sajtó főnökéhez, hogy miért lett kivételezett lap a Vádi Hírlap. Akkor, amikor annyi sok defetista szellemben írt lapot megszüntettek, örömmel vettük, de a beszüntetett lapok közt hiába kerestük a volt Váci Vörös Újságot, mely lap Váci Hírlap néven jelenik meg még ma is. A fenti lapnak még mindig az a keresztény úr a tulajdonosa, aki volt az 1918— 1919-es vörös rémuralom idején. Pedig ennek a lapnak és szerkesztőjének nagyon nagy bűne van. Először is, mint váci virilista a múltban a zsidó virilistákkal tartatta fent a barátságot és a váci zsidóknak a hirdetéseit vette csak fed, hiába fordult hozzá a váci keresztény kereskedők társadalma egy-egy hirdetéssel, lapjában nem közölte, míg a keresztény kereskedők becsületesen megkeresett fillérei nem kellettek hirdetésre, felvett hirdetéseket a keresztény kereskedőktől is, de csak olyan szövegezésben, ami a zsidók üzleti érdekeit nem sértette, addig a zsidók pénze mindenre jó volt, mert ezzel a pénzzel a zsidók elérték azt, hogy a lap előállító munkásai nem lehettek mások a nyomdában, mint szociáldemokrata szakszervezet marxista szellemben nevelt zsidó és félrevezetett magyar munkásai. A munkások még mindig azok javarészben, akik annakidején a Váci Vörös Újságot is előállították. Ez az újság a múltban minden alkalomkor ütött a magyar nemzeti-szocializmuson, nemzeti-szocialista gyűlölete annyira elfajult, hogy völt annyi bátorsága Pest vármegye alispánját is kicikkezni akkor, amikor a zsidók Endre László becsületébe akartak gázolni. Ez a lap addig, amíg a zsidókat zs-vitaminnal táplálja, bennünket, nyilasokat és a jobboldali érzelmű keresztény magyar társadalmat állandóan ostorozott, most hogy az idők szelei másképp fújnak, köpényeget fordítva kezd a mai szellemmel haladni, de mi, váciak nem kérünk ebbői a lapból, hanem kérjük Kolozsvári Borosa Mihály sajtófőnök úrtól, hogy ezt a lapot haladéktalanul szüntesse meg, mert az a lap Vác város szégyenfoltja. Amint a kutyából nem lesz szalonna, úgy a Váci Vörös Újságból sem lesz nemzetirányító sajtóorgánum.” (összetartás 1944. május 4. számából.) E förmedvény első bekezdésében feltett kérdésre ima sem tudok válaszolni. Vác- nak ugyan nyilas képviselője volt, de aligha járt közbe értünk. Egy nappal a város felszabadulása előtt a polgármester lakására betoppanva nagy ebéd közepébe kerültem, éppen a képviselő mellé. Természetes, hogy a hadihelyzet volt a téma és én elég botorul kifejtettem, a háborút mór régen elvesztettük. — Az ilyen defetis- tákat 'kellene elsőként felakasztani — volt a derék képviselő válasza, miközben tovább kanalaztuk a levest. Érthető, hogy 1944. október 15-én délben a kormányzói rádiószózat elhangzása után taxiba ültem s szüléimét behoztam Budapestre, nehogy Vácott a megtorlás célpontjai legyenek. A nyomda eldöcögött magától is, a lapot rábíztam Biró Bertalanra, aki a püspöki kancelláriában dolgozott, s könyveiből, cikkeiből tudtam, nem tartozik a nyilasokkal, nácikkal szimpatizálók közé. Vác 1944. december 8-án felszabadult, de a front közelsége miatt nehéz heteket élt át. A nyomdát feldúlták, oka alighanem a Műegyetem Építészettörténeti Tanszékének kliséanyaga lehetett. Csányi Károly és Lux Géza gyűjtötték a különféle kiadványokban megjelent felvételi rajzaik kiliséanyagát, hogy egykor majd egy magyar építészettörténet alapja legyen. Javaslatomra Vécra szállították ki, s — úgy vélem — a sok alaprajz, helyszínrajz gyanússá vált. Ekkor pusztultak el a Genthon-könyv még krúdában álló ívei. Legalábbis nékem nincs a kötetből.* Az élet normalizálódása után egy ideig a Magyar Kommunista Párt bérelte a nyomdát, régi alkalmazottai, néhány kivételével, akik a háború utolsó hónapjaiban vesztették életüket, a helyükön maradtak. Végül is mint minden nyomdát, ezt is államosították. Megmaradtak azonban a könyvhöz kötődő élményeim, s ha le is kellett mondani a szép könyvek készítéséről, a bibliofillá a szó eredeti értelmében végigkísérte egész életemet, amiről lesz még mondanivalóm. * Ezt a kis Írást szívességből elolvasta Major Máté, s biztató soraival egy Genthon-könyvet Is kaptam tőle. A poén kedvéért ezt a mondatot meghagytam, de nem azért, hogy megsajnáljanak, és további köteteket kapjak.
