Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Dercsényi Dezső: A könyvek vonzásában (emlékirat I.)

Később a Függetlenség, majd a Magyar Hírlap munkatársa lett.

Alighanem a levélben jelzett differenciák okozták, hogy 1898-ban Vácra költözött, ahol megbízták a Váci Hírlap szerkesztésével, s valamilyen nagyobb hitel segítségével lassan megvásárolta a lapot, és 1907-ben az azt előállító Pestvidéki Nyomdát is. Erről is csák abból tudok, hogy gyakran emlegette: akkordban a kamat együtt ebédelt velünk, ott ült az asztalunknál.

Az üzem a Pestvidéki Nyomda Vácon nevet Viselte és első telephelye az Ipar- udvarban volt. Ezt az épületet 1929-hen lebontották és most a neobarokk rendőr- kapitányság áll a helyén. Csodálatos volt ez az Iparudtvar, legalábbis gyermeki fantáziám — alighanem joggal — annak látta. Tragor Ignác könyvéből (Vác és határa hely- és ingatlannevei, Vác 1935) tudom, hogy egykoron Werner Imre postamester háza volt. Nagy udvarán álltak a postakocsik és a telek alsó részén, tehát a Duna felé, azaz nyugatra még az én időmben is istállóik voltak. A hatalmas udvar két szélét ipari üzemek szegélyezték és lenyúltak úgyszólván a Dunaparti korzóig, amelytől egyetlen házsor választotta el. Volt itt szecskavágó, amely villannyal működött és a város lovainak adta az aprított szénát, kádár-, bognárműhely, amelynek izzó vasaktól égetett nyersfa szagát néha még ma is érezni vélem, és egy nagyméretű kovácsműhely. Ehhez csatlakozott az északi szárnyon a nyomda, amelynek szedőterme, papírraktára és gépterme, valamint elöl édesapám eléggé szűk irodájával a földszinten húzódott. Majd ugyanezen a szárnyon lakások következték a földszinten és az emeleten is. Kezdetben a nyomda fölött laktunk, majd később átköltöztünk ugyanezen szárny Szentháromság-téri, és akkor a Csáky (ma: Mártírok) úti lakásba. A nyomda felett a Váci Sport Egyesület klubszobái, illetve terme helyezkedtek el. Maga a nyomda 8—12 munkást foglalkoztatott egy szedőgéppel, két kis Viktória gyorssajtóval és két nagyobb teljes ívnagyságú nyomógéppel.

Az udvar hatalmas mérete, s az ott működő műhelyek lenyűgöztek. Már magában a méretek is, hiszen az udvaron, bár két szintre oszlott s ezeket erősen emelkedő rámpa kötötte össze, 100 méteres (vagy annak vélt) futóversenyt is lehetett rendeznünk. Volt az Iparudvarnak számomra még egy nem megvetendő előnye. Kapujával szemben helyezkedett el a piarista gimnázium kis bejárata, amely felett a beérkezés határidejét jelző „primus” csengő szólt. így soha nem késtem el az iskolából.

Amikor az Iparudvart, ezt a csodálatos együttest lebontották (emlékét két tusrajz őrzi), édesapám az akkori Csányi úton építette fel az új nyomdaépületet korszerű alaprajzzal, egyetlen osztatlan térbe foglalva össze valamennyi munkafolyamatot. (Ma az OTP központja van itt elhelyezve.) Ekkor már nap mint nap Budapestre utaztam, kezdetben az egyetemre, majd munkahelyemre s így a vasútállomáshoz közel lakni nagyon előnyös volt.

Édesapám végigharcolta a világháborút, s másokkal a tüzérezredének történetét is megírta. (A magyar királyi 4. tüzérezred története. Bp. 1939.) Ezt a könyvet — nyilván a névazonosság miatt — Gulyás Pál Magyar írók c. kitűnő, sajnos első hat kötete után félbeszakított lexikonában az én munkámnak véli.)

Édesanyám már elsiratta, amikor váratlanul hazaérkezett az olasz frontról, épségben hazahozva a teljes üteget. Azon a nyáron, esténként a szőlőben, felolvasta családjának a piavei csatát megörökítő naplóját, s emlékszem, hogy vagy a borzalom, vagy a bennem bujkáló „spanyol nátha” lázas hidege rázott.

Távollétében valaki szerkesztette a lapot és édesanyám vezette a nyomdát, amely az infláció és a háború ellenére is jól reüsszált. Társadalmi helyzetéről vegyes benyomásaim voltak. Mint újságtróvail természetesen mindenki szívesen szó- baállt, barátkozott. De mint nyomdászt természetesen iparosként kezelték. Sokat számított, hogy sógora, egy jónevű váci ügyvéd, Preszly Elemér jelentős karriert futott be. A háború előtt és alatt 48-as képviselő, amelyből az 1920-as választás „keresztény”-párti jelöltje buktatta ki. Röviddel utána Pest megye főispánja, majd belügyi államtitkár, újra főispán lett s ezt a stalluimot akkor hagyta ott, amikor a megyéjéhez tartozó Endre László gödöllői főszolgabírót minden ellenkezés dacára alispánnak választották. Jól látta élőre a jövőt.

956