Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)
Az alábbiakban Veres Péter köziponti eszmekörének alakulását kívánjuk felvázolni a „fordulat évé”-től 1956-dg terjedő időszakban. Eközben arra törekszünk, hogy vizsgálódásunk terepe a művek keretein belül maradjon. Mint ismeretes, az eszmék nem szakíthatok ki a társadalmi valóságból, amelyben létrejöttek. Ám ha az eszmék egymás közötti viszonylatait, a — bármily töredékesen — de mégiscsak kialakuló rendszert keressük, akkor a továbbiakban a legszükségesebb utalásokon túl le kell mondanunk az ötvenes évekkel kapcsolatban lépten-nyomon feltoluló „egyfelől- másfelől” megfontolásokról. A PUBLICISZTIKAI ÍRÁSOK ESZMEVILÁGA A Veres Péter egész munkásságán végigvonuló publicisztikai írások, cikkek és pub- liöisztikus esszék az ötvenes években is eszmerendszerének közvetlenebb megfigyelését teszik lehetőivé. Ezek az írások nagy többségükben az új kultúra kialakulásának, kialakításának kérdéseivel foglalkozó gyakorlati fogantatásai, gyakorlati célzatú munkák. Valamennyit áthatja a konkrét tennivalók, a gyakorlati cselekvés lázában égő ember hite, de nemcsak a szkepszis idegen tőlük, hanem a doktrínákból vagy manipulációból fakadó, lényegében álvallásos jellegű patetizmus is, amely a kor publicisztikáját olyannyira jellemezte. A jövőben való hit már a harmincas évektől világnézetének központi szervező eleme volt, gyakorlati etikájának legitimáló torrásvidéke. 1950-ben így ír, ekkor még nem a diktatórikus pátosz, hanem a „polgári nihilizmus” ellen érvelve: „...némely szellemi emberek... illúziónak látják á tömegek hitét. Ehhez persze joguk van, de abban tévednek, hogy az illúzió már önmagában véve is öncsalás. Nem, az illúzió is a fejlődés és változás egyik eleme. Hogy a múlandóságra ítélt, elavult, esetleg már korhadó valóságot megváltoztassuk, szükséges, hogy elképzeléseink legyenek egy szebb és jobb valóságról.”! A szocialista nemzeti közösségről való utópiája immár a megvalósuláshoz közelebb állónak tűnt, mint 1945 előtt, ezért a lirizálást és a normatív erkölcs imperatívuszait háttérbe szorítja munkásságában az epika, illetve — publicisztikájában — a részletkérdésekre vonatkozó gyakorlati javaslattétel és az erkölcsi kérdések konkretizálása, a társadalmi élet konkrét folyamatában való megragadásuk. Ezáltal az erkölcsi szemlélet korántsem veszít jelentőségéből, éppen ellenkezőleg, közelebb kerül a való élethez, s e közelítés révén felerősödik az a hatvanas években kiteljesedő folyamat, amelynek során Veres Péter méltó társává válik a nemzet valódi felemelkedését erkölcsi feltételekhez kötő nagy magyaroknak, így Széchenyi Istvánnak, Németh Lászlónak, Bibó Istvánnak, hogy csak néhányukat említsük. A tegszembetűnőbb az erkölcsi nézőpont, az etikai nemzetszemlélet a tömeg- szórakoztatás helyzetével foglalkozó írásaiban. Bírálja azt a gyakorlatot, amely „kozmopolita bárgyúságok”-at, híg slágenkultúrát, átlátszó mialacsógokífaa és lélektelen ösztönzenébe csomagolt asztoltcinizmust „szállít” az embereknek. Nem a prü- déria szólal meg benne, két magyar film ágyjelenetein morfondírozva tudja, hogy „az ágy is realitás”, tehát ábrázolható és ábrázolandó, ő csak a funlkciótlanságon, s az üvöltő hátsó szándékon háborodik föl, amely szerint „ez kell a népnek”, „erre buknak a pasik”.2 Erről a szemléletről egy másik cikkében így ír: „Hát kérdezte már meg valaki irodalom és művészet dolgában a tízmilliónyi magyart, hogy mi kell neki? És ha megkérdezné, tudna-e felelni, amikor soha nem szokott hozzá, hogy az ő véleményét is kérdezzék. A hallgató néip nevében azonban a félművelfcek, a ... kotnyelesek szoktak beszélni.”3 Úgy véli, „a népszórakoztatás helyzete ma, burzsoá alvilági stílusával és kozmopolita mivoltával a szocialista kulturális forradalomhoz és a magyar népműveléshez .méltatlan és alacsony rendű. ”4 A frazeológia a hivataloshoz igazodik, a bírálat azonban legalább annyira szól a népszórakoztatást is kezében tartó központi hatalomnak, mint a polgári liberalizmus elszalbadí- totta kozmopolita szórakoztatóiparnak. Az utóbbit bírálni jogos is volt, de sokkal inkább illő, sőt kötelező. Az előbbit azonban szükséges, hiszen a lényeg éppen az, hogy a tömegkultúra alpárisága, a polgárinál semmivel sem különb manipuláló jellege valakinek, valakiknek érdekében állott. Egyrészt a népieskedéssel, másrészt a 906
