Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Volly István: Bartókné Pásztory Ditta (pályakép II.)
is miskolciak játszották, Benkő Zoltán, Nagy István, Vrana József és Káimánczy Zoltán kiforrott előadásában, Ditta jóleső tekintete biztatta a fiatalokat. Ditta igazában Miskolcon lábadozott ki gyászos letörtségóből, testó leromlottságából 1947. télutóján, itt ült zongorához tavasszal-nyárelején és itt kapott szárnyakat — igenis a miskolciak ismétlést követelő tapsaira —, hogy a következő két évtizedben — 60—80 éves korában, de még nem későn — fellépjen az európai nagyvárosok hangversenytermeiben, rádió és televízió felvételein. Amit Bartóktól tanult, a Bartók-i hagyományok továbbadása zenetörténeti tény, de ennek felmérése még sok helyszíni kutatást, összehasonlító értékélést, külön tanulmányt kíván. Előttünk már más is feltette a kérdést, vajon saját hazájában — Magyarországon, vagy szülőföldjén Csehszlovákiában — megtették-e ugyanezt az illetékesek? „Ditta néni” muzsikáljon karácsonykor a józsefvárosi gyerekeknek!” — kértük 1969. karácsonyán. Örömmel vállalta és a televízió beépítette a kameráit a Nemzeti Múzeum I. emeleti „hangversenytermébe’. De „foa-lsors akit régen tép”, éjjel fölrobbant a kazán és 20 fokos hidegben elmaradt a kiskarácsony! gyermekörömünk. A televíziónak nem jutott eszébe, hogy műtermében is megrendezhettük volna. A III. ZONGORAVERSENY LEMEZFELVÉTELE 1945-ben Ditta a mérhetetlen gyásztól letörve is őrizte leányos báját, a kezeiben a Bartók-i zongoratamtásokat. Ha 1945—46-iban egy kiváló karmester zenekarával vállalja vele a III. zongoraverseny bemutatását, talán csodálatos siker- sorozat indult volna Amerika—Európa-szerte, megelőzte volna fellépéseit a történeti tény, hogy világhírű férje a halálos ágyán írta kifejezetten néki e remekművet. Sándor György egykori Bartók-tanítvány mindenkit megelőzve mutatta be a művet, 1946. február 8-án, azután Kentner Lajos, Fisdher Annié, hogy csak a honfitársakat említsük. 1947-iben megjelent nyomtatásiban és világszerte játszották, pedig a III. zongoraverseny nem lett befejezve a 17 ütem pótlásával. Nem lettek beleírva a kottába, amit Bartók a halálos ágyon elmondott, fölvázolt: dinamika, előadásmód, tempók, színezések. Sándor György amikor bemutatta Ormándy Jenő zenekarával, ami hiányzott a kéziratból, ők pótolták Kentner Lajossal, hármasbán. Hivatkoztak ugyan Serlyre, de Ditta is állította, hogy Serlyt nem kérdezték. A bemutató és aiz 1947. évi kiadvány nyomán alakult az előadásmód: á III. zongoraversenyt általában 21 perc alatt játszák el. Ditta és Serly Tibor 1963. augusztusában Visszatért Bartók eredeti elképzeléséhez. Két nyáron át heti kétszer próbáltak két zongorán, a másikon Comensoli Mária játszotta a zenekari szólamokat, Serly pedig vezényelt. Pásztory Jenő Tanács körút 24. IV. emeleti, viszonylag csöndes lakásán hallgattuk a próbákat. Föltűnt sóik eddig ismeretlen finomság, színezés, hangsúlyok, de leginkább a nyugodt tempóvételek, melyeket titokban a népdalgyűjtésnél használt stopperommal mértem. Hetek-hónapak múlva is mindig egyező részidőket adott Ditta játéka és Serfy vezénylése is. A remekül ritmizált verbunkos dallam nyugodtalbb lett, a Beethoven-i Andante religioso emelkedettebb1, a zongora éneklőbb, már nem olyan, mint amikor még az ifjú Dittát tanította és utasította Bartók, hogy keményebben üssed. Bartók új, alkotó módija volt ez, de már későn jött, együtt a halállal... 1964. októberében Bécsben, a világhírű filharmonikusokból alakított zenékarral, Serly Tibor vezénylésével vették hanglemezre Ditta III. zongoraversenyét, ez 24 percre tágult. Több kitűnő zeneművész volt jelen a felvételen. Tanulmányt írtunk a III. zongoraversenyről, ezt 1965-ben a Muzsika főszerkesztője, Asztalos Sándor azzal az érdekes megjegyzéssel közölte, hogy bár zenetörténetileg érdekes Ditta és Serly visszaemlékezése, de ahogyan Fischer Anni eddig játszotta, annál tökéletesebb nincs. Serly jóval később néhány ajándéklemezt küldött. Dittáé a postán megsérült. A saját játékát Volly László mérnök fiam sztereókészülékén hallgatta Comensoli Máriával. Ditta örökül hagyta ránk a Bartók-i hagyományt, melynek fontosságára idézzük 879
