Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Balassa Péter: A cselekmény rejtélye mint anekdotikus forma (tanulmány)
gat a rádióján. Továbbá az alábbi eseményekkel ismerkedünk meg: a Porszki-akta ügye, a halott lány rejtélye, Mária alvajárása, aki egyébként halott vőlegényébe szerelmes és annak fényképét őrzi, a Pándzsó, mely egykor sínváros volt, a pestisböjt emléke, a Lipovszky vendéglő, karácsony estéje, amelynek a végén Mária a sógorától veszti el a szüzességét. Motivikus elemek és összecsengésék: a szénégetőkre tett utalás: Anita faszénnel dolgozik képén. Ahogyan a füst nem tűnik el a város egéről, úgy vonul végig a kép-készítés öntükröző (mű a műről) motívuma. Többszöri rímeléssel olvasunk egy-fegy tárgy elvesztéséről, eltűnéséről (ikép, akta, egyleti tagdíjak). Visszatérő motívum az álom: Máriáé, Gergelyé, az írnoké a legvégén, illetve Anita álma arról, hogy már elkészült a kép (az alkotás, a végigesi- náfas kínja, tehát az öntükröző motívum tartalma.). Visszatérő a titok-elém; mindenkinek, mindennek titka van, Porszkdnak, Böröcz polgármesternek, a Pándzsó- nak, az írnoknak, Máriának, Gergelynek (a kisebb fiú). Ami a színeket illeti, a piros és a fekete dominálnak. A szerkezeti felépítésiben megfigyelhető, hogy a vége- felé, kfo. a kétharmadától fokozással él az író, megszakad a mozaikos építkezés, egységes dinamikai-dramaturgiai fokozás előzi meg a karácsonyi jelenetsort, miután megtudtuk Porszki Abel titkát, megtudtuk mi a pesüslböjt, megtudtuk Máriának halott vőlegénye iránti szerelmét, szüzessége titkát. Nem tudjuk meg viszont a halott lány rejtélyét, és azt sem, ki tünteti el időiről időre a tárgyakat. Minderre következik a karácsony esti „orgia”, „foohócijáték” az ebédlőben, illetve az a hallatlan erővel és megbocsátással fáz írnok előbb kiengeszteli nejét) megépített jelenet, melyben az írnok lefekszik sógornőjével (rím: a novella közepén Gergely végignézi szülei éjszakai szeretkezését), mintegy karácsonyi ajándékként. Ide tartozik, hogy a karácsony ünnepköre a déli népeknél eredetileg tavasz-ünnep, mellyel a termékenységet — születés, szülés — üdvözlik; Mészöly gyakran működteti, hihetetlenül finoman elvarrva archaikus, kollektív tudattalan tartalmainkat egy-egy cselekmény- fordulatában. Számára a bennünk, de tőlünk függetlenül működő természet az igazi emberi téma és kérdés. Ez a jelenet azonban álkisülési pont, pseudo csúcspontja a műnek, két okiból. A szeretkezést megelőzően Mária kaján — s a maszturbálást is megidéző — öndeflorációt hajt végre, az írnoknak, behatolása pillanatában felmutatja saját véres ujját (emlékezzünk a Suttogások, sikolyok hasonló pillanatára), továbbá a történetszálak várt összetűzése, elkötése az utolsó bekezdésekben elmarad, a legfontosabbat nem tudjuk meg; mindez miiképpen függ öSsze1, illetve van-e, s ha igen, mi a történet egysége? Mészöly mintha azt „mondaná”, hogy ilyenre nincs szükség. Mintha maga a megbocsátás volna ez a villanásnyi egység és semmi más. Eligazítónak bizonyulnak szerintünk a következő mondatok, melyek az írás különböző helyein, egymással titkos szövetségben (bukkannak fel: „Mintha egy miénknél , beavatottabb világegyetem fordulna ilyenkor a tengelyén.” „Az írnok kinézett a piactérre, s már látta a havat. Úgy rlakódott rá mindenre, mint a meggyóntatott guanó.” „Ez az aSszimetrda is olyannak tűnt most, ami azonos az emlékezéssel, anélkül azonban, hogy igazában a tárgya lehetne.” „Állították, hogy ilyet kitalálni nem lehet, ilyen csak lenni tud.” „Igen — mondták —, amit mi a felbomlás képzetének körébe utalunk, nagyon is meglehet, hogy valójában egy áttekintésünket meghaladó, bonyolultabb kategória, a bonyolultabb rend világába tartozik.” önkéntelen megváltásai ezek a mű titkainak. Mert a káoszban halássza a rendet ez az elbeszélés, miközben egyenként, külön-kütön minden eleme koherens, konkrét-reális, tár- gyias, világos és okadatolt. Ráadásul az egész forma emlékezik egy mára eltűnt magyar anekdota-formára, mely mintegy regény előtti, sőt novella előtti forma, amely önmagában kerek volt, de nagyformát nem tudott létrehozni; ennek mentalitásbeli, szociológiái összetevőiről újabb irodalomtörténetünk révén sokat tudunk ugyan, ám arról keveset, hogy ez a sajátosan magyar epikai alakzat miképpen spi- ritualizálható mégis, miképpen használható tovább. Erre csak a művészi gyakorlat válaszolhat, szerintünk Mészölynek e novellája — ilyen válasz. .. A történet egészének Inkognitos rejtélyessége, mely anekdotikus kisformák láncolatán át érvényesül, részben az említett lírai fundamentumból (megbocsátás, füst 843
