Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Balassa Péter: A cselekmény rejtélye mint anekdotikus forma (tanulmány)
BALASSA PÉTER A cselekmény rejtélye mint anekdotikus forma MÉSZÖLY MIKLÓS: MEGBOCSÁTÁS ]. Átváltozás prózánk megújulásán belül A hatvanas évek végétől bekövetkezett megújulást a magyar prózában a kritika eddig (beleértve e sorok íróját is) egységes folyamatnak tekintette. Ismertetőjegyeit, mélyebb kiváltó okait főképpen az addigi, vezető epikai hagyománnyal szemben írta le. A hetvenes évek végétől, a nyolcvanas években azonban figyelembe kell venni azt, hogy az általános megújuláson belül legalább két fázisról van szó, és a másodiknak az ismertetőjegyei, alkati vonásai bizonyos mértékig eltérnek a hetvenes évekbeli szakasztól, illetve módosítják az általános képet, noha alapvető jellegét nem változtatják meg. Az újításon belüli visszakanyarodásként, a régi hagyomány megújításaként lehetne összefoglalóan jellemezni ezt a második fázist. Semmiképpen sem konzervatív visszatérés ez, hanem inkább megújító gazdagodás, szélesebbre nyitás — eszközök, hangvételek és műfajok tekintetében. Ennek az újabb szakasznak több reprezentatív műve van, melyek közül — a kritikus jog szerinti szelekciója révén — kiemeljük Mészöly Miklós újabb novellisztikáját (különösen: Magyar novella, Indián ebéd, Szárnyas lovaik, Ló-regény, Anyasirató, Megbocsátás), Nádas Péter készülő regényét, melyre azért lehet már hivatkozni, mert számos részlete olvasható folyóiratainkban, továbbá Esterházy Péter Fuharosok című regényét, végül Krasznahorkai László írásait. Az első szakaszról részletesebben szóltunk az Észjárás és forrna című tanulmányban. A színeváltozás című könyvben. Annak, bizonyos egyoldalúságain túl (melyeket jelen ínás hivatott oldani), — röviden visszaidézve — a következők voltak főbb megállapításai. Az új prózáiban a reflexió vált éleftténnyé, a narráció, az elbeszélés módja vált témává. Átdefiiniálódotf a reflexió fogalma, amelynek következménye lett, hogy az irodalom bölcseleti funkciója — pl. esSzéizálódás révén — kitágult, megnőtt. A változás poétikai konzekvenciáit — elsősorban a nyelvi ön- tükrözést — most nem részletezzük, részben mert önismétlésekbe bocsátkoznánk, mert részben egy újabb, számunkra azóta világossá vált mentalitásibeli változás érintésével akarjuk kiegészíteni egykori helyzetképünket. A 68 utáni értelmiségi nemzedékek lényeges észjárásbeli változása ez, melyet nominalizmusnak nevezünk. Nem az ismeretes tudományfilozófiai módszert, illetve filozófiatörténeti korszakot jelöljük vele, hanem a felújított s belőle abszolutizált világszemléletet, amelynek csupán hivatkozási bázisa a történeti és módszertani értelemben vett nominalizmus. Olyan általános, „néma” közmegegyezésre utalunk, mely nem bölcseleti hatás módján érvényesült a hetvenes évek prózájában, hanem eigy teljes szellemi atmoszféra, éghajlatváltozás értelmében. E mentalitás lényege, hogy le kell mondani az általános kijelentések és általános fogalmak nyelvéről, ragaszkodni kell ahhoz, hogy a fogalmak: nevek, csupán önmagukkal azonos megnevezések, melyek kiiktatják értelmezési tartományukból a „jelenség—lényeg” dialektikáját stb. Eszerint általános kijelentéseinknek, fogalmainknak valóságot tulajdonítaná helytelen, adott esetben etikátlan dolog, mivel ez az eljárás — századunk bizonyította — önkéntelenül is gondolati alapja lehet 839
