Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Mészöly Miklós: Az esküvő (regényrészlet)

tűk. Az esetlegesen illeszkedő kövek ezzel szemben úgy hágnak egymás fölé, hogy hűek maradnak a példaadó föld építkezési stílusához. Amit kirajzolnak, tele van törésvonallal, gömbé egyenessel, sőt, slendiriánságnak tűnő üregekkel és hézagokkal, melyek azonban a tartóerő, a statikai fesztávolsiág szempontjából nagyon is kiszámítottak. S épipen azt teszik nyilvánvalóvá, hogy mindez nem is lehet másképp: az önkéntes ülepedés a legjobb kötőanyag. A szurdikok vízmosta faladnak sárga, vörös, barna, szürke, s miég ki tudja hány árnyalattal pompázó rétegvonolatai, a rétegek családias összefonódottsága semmiben nem különbözik az így emelt falak filozófiájától. Vagy az emeletesen eltemetett ősök masszájától. A tetőzet ugyanakkor enyhén lejt (akár a megsüppedt sírkő), s a keresztbe-hosszába rakott gerendákon ugyanolyan laposra hasított lemezkövek fefcüsznek, mint a falak vertikálisában, csupán vékonyabbak amazoknál. Az összkép és összhang felülmúlhatatlan. Olyan durva bájjal rendelkezik, mint a csiszaltsággal meg nem rontott szeretet. Gyermeki bárdolatlan- ság sugárzik róla s valamilyen archaikus mosoly — főképp esők után, mikor a résekbe telepedett moha és fűszigetek hirtelen kibocsátják színeiket, szinte mimikát kölcsönözve a falfelületeknek, régi sebhelyek emlékké szelídült stigmáit. Végül mindehhez járul a falak sejtelmes átjárhatósága — ezt azonban nem ellég magyarázni, ezt látni kell.

M'ondják, hogy Szíria hullámzó síkjain távoli időkből származó romra bukkanhat az ember, ha megfelelő vezetőt sikerül megnyernie. Állítólag egy határszéli fejedelem éppitette királynője számára sivatagi palotául. A falakba döngölt agyagot, hogy dúsaibb legyen — és indiszkrét rések ne furakodhassa- nak az agyagba — nem vízzel, hanem virágok olajának esszenciáival gyúrták. A vezető egyik málló szobából vezeti az utast a másikba, 'és szimatol, mint a kutya: „Ez jiázmiin, ez ibolya, ez rózsa.” Aztán bellépnek a főiépület keleti homlokzatánál tátongó (fallhasadlékba 'és nyitott szájjal isszák az erőtlen, üres, ör- vlényllés nélküli sivatagi szelet, mely soha nem szűnik meg lüktetni. Ez a lassú légáramlat valahol az Euffráteszen túl születhetett és sok nappalon, éjjelen át vonszolta útját a .száraz fű fölött az első akadályig, melyet emberkéz épített. A falak körül mintha kisgyermekek beszédének mormogása lebegne. „Ez a legjobb, ennek nincs illata” — mondja ilyenkor a vezető. A mi elképzelt, lapos kövekből felrakott istállónk viszont .nem is számol mással, csak ezzel a legjobbal! Ügy mond le a fényűzés esszenciáiról, az autokrata nyílászáróikról és rögeszmés tömítésekről, hogy eleve számításba veszi a tátongó falrepedések szabadságát. Első (pillanattól kezdve kiteszi magát az engesztelhetetlenül gyengéd sziálnek, mely akkor is lüktetni fog, mikor már nyoma sem lesz falaiknak. Egyszerű szóval: úgy .bocsátja át magán, mint örökös vendéget, a falak kusza perforációja megannyi vendégváró ajtó. És nemcsak a szelet fogadja így — még ennél is leírhatatlanabb, mikor a napkelte ostromolja. Képzeljük el: az ébredő sugarak nem csupán szivárványos aurát vonnak az útjukba 'eső akadály .köré (ahogy a szoros ölelés követi a megkívánt test hajlatait és perzselő koronakisülésekkel rajzolja köribe a zsákmányát) — hanem bele is hatolnak az akadályba, mintha a szétlövellt fénydíárdák kizárólag ezért szakították volna föl az ágálj Vénusaos hártyáját. S a táj, amelyen eddig éjiszakai köntös volt, hirtelen úgy dob le magáról mindent, mint a munkába induló hetóra. Csillogó lucskosságától még az is kielégül, ami nem akart 'létrejönni; mintha tényleg a kéj tenné láthatóvá a dolgokat. S ez nem utánozható, noha minden nap megismétlődik. Csak azt érzékeljük, hogy széthúzták a függönyt. Látjuk a messze nyúló lapályt, melyet távoli dombok és hegyek vesznek körül. De látjuk azt

837