Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Hajdu D. Dénes: Megjegyzések egy téves adatközléshez
alapját a római katolikus egyházi schema ti zmus ok képezik. A ikét adat időben és mennyiségben közel áll egymáshoz, realitásuk elfogadható. Azóta két emberöltő múlott el. A szakirodalom ima 241 csángóik lakta moldvai helységet tart számon. A csángó családoknál egészen az utóbbi időkig általános jelenség volt a nyolc-tíz gyermek. Ha figyelemlbe vesszük az átlagos moldvai népszaporulat mutatószámait, minimum 250 000 főre szaporodtak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung 1978. június 2-i számában egy cikk jelent meg, közli: a moldvai katolikusok száma 250 000. Egyes erdélyi etnográfusok a csángók jelenlegi számát 300 000 főre becsülik. Ez lenne tehát — 250—300 ezer fő — a csángómagyar származásúak frissen becsült száma. Természetesen ez nem egyezik meg — amint már 1928-ban sem egyezett meg! — a ima- gyar nemzetiségű, tehát magyar anyanyelvű csángóik számával. Tudjuk: 1948—1959 között részükre száznál több magyar iskolát nyitottak — először a csángók történelmében — százötvennél több tanítójuk működött. Az iskolákat az ötvenes évék végén megszüntették. Jelenleg magyar nyelvű istentisztelet sincs. Sajnos a két világháború közötti évtizedekben, a királyi Románia erősen korlátozta a csángók anyanyelv használatát. Oberding József Az Ú-romániai magyarság című, 1940-iben kiadott könyvében írja: „Annak dacára, hogy ma már húsz éve egy államban élnek az erdélyi magyarsággal, velük semmi kapcsolatuk sincs. Az utóbbi években a csendőrség már azt sem tűri, hogy erdélyi turisták látogassák-' ímeg őket.” Ki a magyar még ebből a 250—300 ezer moldvai^sángóból? Nehéz lenne pontosan meghatározni. Ügy tudom, a Magyarok VilágslöVetsége foglalkozik azzal a gondolattal, hogy konferencián vitassa meg: ki tekinthető még magyar nemzetiségűnek. Ehhez, megítélésem szerint, nem felesleges számlbavenni: ki volt és ki maradt (maradhatott, maradhat) meg magyarnak a szétszóródott, határokon kívül ikerült magyarságból. A csángókon kívül Albert Gábor egy lényeges településsel nem számolt: a bukaresti magyarsággal. Koós Ferenc református lelkész jóvoltából, már az 1848-as szabadságharc utáni évektől, hírt kaptunk az ott élő magyarokról. Tudjuk: Havasalföld felé, hosszú évszázadok óta, szivárgott ki Székelyföld népfeleslege. A századelejei statisztikák szerint Bukarestben, Galacban, Brailában, Constantában, Pitesti- ben, Ploietisíben éS más kisebb szórványokban, körülbelül százötvenezer magyar élt. (Bözödi György: Székely bánja.) Hegedűs Lóránt nagyváradi újságíró írja erről a kivándorlásról: „szerte van íúva Romániában a székelység, mint a homok: néhol csak egy-egy szem, néhol vastagább réteg, s mindenhol szűrődik bele a talajba”. Kitűnő könyv tárgyalja a székelység Regátba szóródásának történetét, a ma is Erdélyben élő Bözödi György székely író Székely bánja című művében, hasonlóan a népi írók nagyhatású szociográfiai munkáihoz, írta meg a Székelyföld múltjának és két világháború közötti életének szomorú, de igaz tánsadalomrajzát. Könyve méltán sorolható a Viharsarok, a Cifra nyomorúság, a Futóhomok, a Néma forradalom nagyhatású alkotásai méltó. Kiadását, radikális szókiilmondása miatt, az egyébként liberális szellemű Erdélyi Helikon sem vállalta. Ezt írja éhben a könyvében: „A székelyek Romániába való átfcelepülése mindig tartott a történelem folyamán, mióta írott emlékeink vannak. ... Az állandóan Romániában tartózkodó székelyek legnagyobb tömege a cselédségből áll. A székely gazdaasszony, házvezetőnő, szobalány, szakácsnő, gyermekgondozó, mosónő annyira megszokott, hogy szinte nélkülözhetetlen Romániában.” Különösen erőteljessé válik a kivándorlás a romániai gyáripar 1884 utáni fejlődésének évtizedeiben. A székely mesteremberek ezrei indulnak útnak a Regáti városok felé. De számottevő a kivándorlás a kikötővárosokiba (Braila, Ga- lac) is. A két világháború között Konstancában református magyar misszió működött, rendszere magyar istentisztelettel, a hívek gondozásával ápolta az anyanyelv megtartását. A határokon túli magyarság gondozásával korábban foglalkozó Szent László Társaság adatai szerint, a század harmincas éveiben 140 ezer magyar élt Bukarestben. Jelenleg mintegy 200 ezer magyar él Bukarestben. Köztudott: az erdélyi magyar értelmiség jelentős része települ át napjainkban is, egzisztenciális okokból, az úgynevezett Ö-Románia területére. Számuk nem el830
