Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Hajdu D. Dénes: Megjegyzések egy téves adatközléshez
Megjegyzések egy téves adatközléshez A Magyarország leifedezése sorozatban ismét egy hasznos könyv látott napvilágot. Albert Gábor Emelt fővel című szociográfiai munkája hazánk olyan egyedülálló tájegységét mutatja be, ahol a lakosság jelentős része, (mintegy negyeid«, nemzetiségi; a .magyar anyanyelvűek számottevő része pedig frisskeletű telepes. Nincs az országban még egy ehhez hasonló vidék — untait ez a Tolna—Baranya megyei dombos táj — ahol a lakosságot a második világháború következménye ennyire megcserélte. Főképpen ennek .a két megyének a lakosságát érintette a potsdami döntés: a fasizmus mellett hitet tevő, .Mária Terézia koráiban idtelepített, németek egy részének visszatelepítése. Helyükre kerültek — hosszú hányattatások után — a bukovinai székelyek, és a moldvai csángó-magyaroknak mintegy ezer fős töredéke. Végül itt találták otthonra, a második 'Világháború befejezése után a nacionalista indítékból áttelepített, dél-szlovákiai őslakos magyarok. A trianoni döntés óta nem volt ehhez hasonló radikális népességváltozás hazánkban. S ez a 'többirányú mesterséges etnikai migráció olyan eseménysorozathoz kötődik, melynek folyamata a közvélemény előtt máig sincs kellően tisztázva. A publikációk sora csak az utóbbi évtizedben indult meg, eddig csak néhány részletkérdésről tájékoztatott. A közelmúltban Korom Mihálynak jelent meg a tárgyiban figyelemre méltó írása (Valóság, 1984.3. sz.). Ezt a sokáig tabuként kezelt témát tárgyalja Albert Gábor könyve. Monográfi- tous szándékkal, átfogóan kívánja bemutatni ezt a több gyökerű, messzi időkbe ívisz- szavezető történelmi folyamatot. Bármennyire 'Csábítónak tűnik a könyv elemző ismertetése, s helyenként ijó lenne vitába is bocsátkoznom a szerzővel — nem teszem. Bízom benne: figyelemre méltó munkának kijáró alapossággal elvégzik helyettem mások. Nekem csak egy téves adatához van megjegyezni, kiegészíteni valóm. S ez nem is olyan kurta magyarázatot kíván. Mégis meg kell tennem, mielőtt az Albert Gábor által kreált számadat esetleg rögződne a köztudatban és ezáltal is tovább növekedne a tárgykörben amúgyis meglévő bizonytalanság. Van a könyv 274. oldalán négy mondat. Így 'hangzik: „Ö-Romónia területén, tehát Erdélyen kívül, 'becslések szerint jelenleg 200 000-re tehető a magyar etnikumú lakosság száma. A magyar etnikumú azt jelenti, hogy már nem is tud magyarul, de teljes bizonyossággal megállapítható, hogy magyar eredetű. Ebből a 200 000-iből 80 000 él Moldvában, ök azok a bizonyos csángó magyarok, vagy más néven mondvai magyarok.” — Nos ez a „becsült’’ számadat nem nyugszik átgondolt számításon, ellene mond számos eddigi forrásmunkának. Pedig a témának bő szákirodalma van. A kérdésnek a Dunántúli telepítésen kívül azért van jelentősége, mert ezek mögött a számok mögött tanulságos, évszázados történelmi eseménysorozat vonul végig. Egy sajátos interetnilkus kapcsolat, melynek új szempontú őszinte történelmi feldolgozása, alapját képezhetné két nép között, közös sorsból fakadó, erős pillérű kulturális híd kiépítésének. Persze voltak és vannak ennek a hídnak mindkét parton munkásai. (Most csak a legutóbbiak közül említek meg kettőt: Rásonyi László: Hidak a Dunán és a ibralssói Binder Pal: Közös múltunk című könyvét.) Természetesen nehéz dolog annak pontos megállapítása, hogy jelenleg mennyi lehet Romániában, Erdélyen kívül, a magyar nemzetiségűek reális száma. Statisztikusok is nehezen birkóznak meg vele, de azért nem teljesen megoldhatatlan feladat. Különösen, hogy a szerző megkönnyítette a helyzetet; másabb, egyszerűbben számítható fogalmat használ, a „magyar etnikumú”, vagy másképpen mondva, magyar származású kifejezést alkalmazza. Így lényegesen egyszerűbbnek látszik a helyzet, 828
