Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Radics Viktória: Via negatíva (Nádas Péter drámatrilógiája)

Nem értjük. A „miért dramaturgiájának” (Pilinszky) arisztotelészá fogalmaival helyre kis történeteiket fejthet ki a kritikus a szövegből, annál is inkább, mert; olyan hagyományos, elemi motívumokkal operai Nádas, mint a szerelem, gyűlölet, gyilkosság, öngyilkosság. A Nagypapa tanácsa — „mögé figyelj” — itt a szokásosnál is fontosabb, mert a drámáik logikája nem a konszenzuóliis, fonmálHogikai; az ok-okozati sorral nem követhető, illetve erőszakos belemagyiarázásokna van szüksége az értelmezőnek ahhoz, hogy logikai játékokhoz illő agytorna segítségéivel végül valamilyen — homoszexualitással, Odápusz-komplexussal megborsozott — modem mesével intézze el feladatát. <

Mint erre a szerző is nyomatékosan fölhívja a figyelmet, a Takarítás „zened szervezettségű. Ez pedig a „máért-draimaturgia” (aimi általában a mdlmákiri színháznak feled meg) teljes robbantását jelenti. Hogy miért van szükség erre, azt Nádas prózájából is megérthetjük, akii eljutott idáig megélte — és megírta — azt a tudat- és létállapotot, belevetette magát azokba a mélységekbe (a mi gondosan takargatott és már-már elfeledett imédysógeiink ezek), ahol tágképp fölmondja a szolgálatot a kon- szanzuális ilogfilka 'és a racionális észjárás. „Ott” érzósék és gubancok vannak, meg a tisztánlátás nehezen leírható pillanatai; „ott” mintha minden megváltoztatta volna magát”, „és nem akar helyette jönni más”, és „nem akar megállni az egész”. (N. P.) A színháznak ezen a fokozatán semmi sem ésszerű^ semmi sem történik úgy, ahogy történnie kellene; az arisztotedészd értelemben vett rétorika és dialektika (a logikus vitatkozás tudománya) nem húzható rá az ő nyelvére.

A zenei szervezettség azt jelenti, hogy ibolkrozódó, variáltan ismétlődő motívumokkal, egymásba folyó és 'perlekedő dallamokkal, hangnemekkel, moduláld ókkal, egyszóval motimkus munkával ivan dolgunk. A dráma egséged az áriák, duették, ter- cettek, tehát a szereplők nem az intellektuális színháziban (Grotowski) megszokott módon felélgetnék egymásnak, hanem külön-(külön vagy egymás (mellett , Sántáinak.” Hisz hogy is lehetne beszélgetni a jelenlétvesztés félálomszerű állapotában, ahol az Én és a Te össze-összemosódik, sőt a szavakat nemegyszer mintha egy ismeretlen harmadik személy mondaná? Ahol a legalápvetőbb grammatikai szerkezetek sem evidensek? („Már nagyon régóta egyáltalán nem vagyok Ott, ahol vagyok”; „Nem vagyok itt. Egyáltalán nem itt vagyok. Megszűntem. Eltűntem.”; „Mintha meghaltam volna már.” — mondja a Takarítás három szereplője.) Hogy lehetne kommunikálni egy olyan színházban, ahol — a szerződ (él)ufasdtás szerint — „a kimondott szóról ne lehessen egyértelműen eldönteni, hagy Vajon nem elhallgatott gondolat-e”?

Miből lehet hát itt dráma, méghozzá komédia, szünet nélkül?

Abból, hogy mi, mindennek ellenére, beszélünk és beszélgetünk. (Ha csak magunkban is, egyre megy; Nádas a belső beszédet is -kimondatja a szereplőkkel.) Járatjuk a szánkat. Mert jó. Mert ez „elhiteti velünk, hogy vagyunk” (Klóba). Sőt, hogy nagyok vagyunk. „Telilbeszélem a levegőt, s akkor nem jut hely néked” — mondja ki Jósika a bennünk munkálkodó ösztönt. Abból, hogy a belső bizonytalanságot és kiüresedést hazugságokkal leplezzük. És ez legalább olyan komikus, mint a némafilm; csak áz opera eredendően groteszk műfajában játszható el. Az operában a szöveg lehet 'bárgyú, „logikátlan”, a duettet, beroettet éneklőknek nem okvetlenül szükséges kommunikálniuk egymással. „Az opera a színlelés végső iparoxizmu- sa, miközben alapvető drámáink szólalnák meg 'benne.” (Hallassa Péter).

Alapvető drámánk a kommunikáció hiánya és özöne, az egymás iránti ragaszkodás mélyén a közöny; a humánum túitangáse, hogy már fortyog, miközben kong a (tompa ürességtől és csak a (gonosz önzés pumpálja. A látványos, Zajos totális teátrum — amit a színház szegénységével és csöndjével leplez le. Nem tart; lépést a statisztikai adatokkal logikusan bizonyítható haladással: hátrál, vissza, a mélybe, az eleven-érző testvilág egyedül megbízható közlései felé .

Az igazi színház mindig kitakarás, lemezbelenítés. Takarítás. A Takarítás (kettős értelemben is metaszínház: átgondolja önmagát mint farmét és tárgyát — a világot — mint színházat. A metaszínház e két, formai és tartalmi aspektusa termés ze586