Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Berkes Tamás: Az etikai abszurd lírikusa (Vázlat Rózewiczről)

solás imáig is bennem tapsol. Néha mines is bennem más, csak az a hatalmas tapsvihar. Üres vagyok, mint egy (bazilika éjjel.” Az „erdei harcok” és a „szocialista építés” hősének már csak egyetlen vágya maradt: békésen feküdni. „Fekhetam, a körmöm vagdoshatom, zenét hallgathatok. A főnökök nekem ajándékozták az egész vasárnapot.” A történelmi eredetű konfliktus ezen a ponton a konfonmitásban szilárdul meg, a megmerevedés alapoka pedig a jelen valóságának eszményeket nélkülöző volta. A Halál régi díszletek között (1970) című kisregényének zárólapjain a középszerű antilhős véletlen és észrevétlen halállal múlik ki a világból, miután rádöbben, hogy „... majdnem egész életét olyan tilalmak és parancsok, fogalmak, eszmék és jelképek között töltötte, amelyek csak makettek voltak.” A szerzői magyarázatot tovább idézve be leb o r zongha tu nk az igazságkereső Rózewdcz erkölcsi vívódásába: ......az én ,hősöm’ nem lát kiutat. Sem ajtót, sem falat. (...) Még fuld

okolva sem kapaszkodik abba, amiben nem hisz. Lehet, hogy korlátolt ember, de (megőrzi méltóságát.” Az elvesztegetett élet mérlegét a szerző etikai ellensúlyokkal próbálja — azt hiszem kevés Sikerre! — egyensúlyban tartani.

Az ipari társadalom uniformizált világában élő ember lelki sorvadását, a konformizmus és az elidegenedés összefüggését fogalmazta meg A szemtanúk avagy A mi kis stabilizációnk (1961) című zseniális groteszfcjében. A három, egymástól teljesen független jelenetből álló dráma az emberi .redukálódás folyamatát kíséri végig. Rózewtiez tudatosan vállalja a becketti hatást, az ír szerző és saját műveinek összecsengését. A Félbeszakított játék szerzői utasításában Beckett-et nevezi a mai színház igazi magúj ítájának, miiközben elveti az avantgarde szerepében tetszelgő, avagy a hagyományos „drámai” bonyodalmakba fulladó színműveket. Szerinte a .rendezőik és a kritikusok kiáltották ki Bedkett-et tragikusnak és nihilistának, noha színművei nagyszerű szórakozást nyújtanak, egyenesen zenés színházakban vagy diákszínpadökon kellene őket bemutatni. „Hiszen a Godot-ra várva egy más értelmezés szerint a legnagyszerűbb komédia lehetne. De ehhez valóban realistának kell lenni, komoly embernek, aki ,nem vár Godot-ra’. A mi Jcis stabilizációnk harmadik jelenete hasonlítható leginkább Beckett végletekig fokozott abszurditásához, bizonytalanságához. Rózewiicz műve az abszurd színház eszmekörében (kiforrott .toposzokból épül fel, különösen hangsúlyos az abszurd alapvető jelentése: a kommunikáció lehetetlensége. („Nyelvünk olyan tökéletlen, mint egy töredezett fokú létra.”) Azonban a lengyel szerző drámája sokkal (konkrétabb társadalmi .jelentéseket is hordoz, mint az általános létkérdéseket modelláló nyugati abszurd. Az első jelenet versbe szedett párbeszéd-monológja a társadalmi konszolidáció (stabilizáció) közérzetét tartalmazza. A lírai poétikájú szöveg nélkülözi az abszurd áttételt, a FÉRFI és a Nö párbeszédéből világosan érthető a szerző sugallata. Az úgynevezett konszolidációban élő emberek görcsösen ragaszkodnak a maguk kis biztonságához, miközben saját hiányérzetük ellen Ss hadakoznak. Elnyomják váratlanul feltörő indulataikat, 'biztonságot keresnek a kialakult viszonyok, a megszokott tárgyak bűvkörében. S bár érzik felemás helyzetüket, — hiszen a „viszonyok” nem a legkedvezőbben alakulnak — „de hát jobb így mint seh.ogysem”. A „még rosszabb”-tól való félelem és a -társadalmi norma visszakényszeríti őket a kényelmes, de mégis kietlen világba, a társadalmi valóságba, a realitásba. A hatvanas évek -kelet-európai fejlődéséből táplálkozó érzéseket fogalmazta meg általános érvénnyel Rózewicz, hogy a továbbá két — vérbeli abszurd — jelenetben megmutathassa a jelenségek mögött leselkedő iszonyatot:

„Tudod félek egy 'kissé félek hogy elveszíthetem • mit

hát éppen ezt a semmit”

Két évtizeddel a darab keletkezése után már avítt ízeket is érezhet az olvasó, ám érdemes lefújni a port a korszakot minősítő kulcsmondatról: „A mi kis stabilizációnk talán csak álom...” Találó megfogalmazás, hogy ne mondjam: definíció.

577