Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
megférnek és minden az egyesítés felé tart. A közbülső kis mezőrészre rakták az orvosi rendelőt, egymás felé építkeztek. De a névadásban mindenki ragaszkodott a magáéhoz, egyiket a másikért föl nem áldozták, nem is akarták. A söimjéniek nem éppen azért, mert Berzsenyi Dániel fiatal házaséveit ott töltötte, nemcsak irodalomtörténeti okokból, hanem mert az övéké, s ebben egyenrangúnak érezték magukat Berzsenyivel. A milhóiyíaiak is mihályfaiak akartak maradni. S lett Sömjénimdhály- fa. Am ez sem olyan egyszerűen, mert fordítva is lehetett volna, de rosszul hangzik a Miihályfasömgén, így a mihályfaiak másodikak lettek. A jó hangzás falun túlibb érdek, mint a sorrend. Az egeraüljiakat még vitatkozni sem hagyták. Még azt sem engeditek, hogy legyen Egeradorján. Az egyikben ősi égenfaerdő suttog, a másikban egy régi uraság neve hirdeti máig a feudalizmust, ö maradt fönn a helységnévtárban. D levele Kedves Pista! Elküldöm decemberi levelemet, nagy tisztelettel. Jártam Hetyén. Ök is szomorúak, hogy nem jártunk náluk, bár Te azért voltál. Dezső nélkül járom a Ság oldalát. A Sanyi bácsi is elment a szombathelyi kórházba, hogy kivegyék lábából a szeget. Olyan furcsán járt az ottléte alatt, hogy azt le kell írnom. A kórterembe olyasfajta ember mellé került ágyszamszédnak, mint ő. A szomszéd a Hegyhátról jött, jó ivó ember. Sanyi bácsi meg a Sághegyről, hasonló svadéval. Megismerkedtek. A Sanyi bácsit megműtötték, eltávolították az idegen anyagot és összekapcsolták a sebeket. Estefelé beszélgettek az ágyszomszéddal. Háborús emberek voltak, hegyi emberek lévén. Túl már mindenen, nyugdíjas élettel. Egyszercsak azt mondja a hegyháti ember: Te komám, van egy kis pálinkáim. — Vén? — így Sanyi bácsi, megcsillanó szemmel és ihatnék reménnyel. íme, itt az üveg — így a másik öreg. Egy liter hegyháti körtepálimka! Iszogatni kezdtek. S klb. egy órán belül ahio- lyan hegyies módon becsókolták a pálinkát. Fejenként fél liter! Ez aztán meghozta a hangulatot. Fogalmuk sem volt, hol vannak, kórház, hegyi pince? Másnap reggél — a Deaső is ment felülvizsgálatra. Nagy találkozást remélt Sanyi bácsival, az öreg Kaiéval a kórházban. Ilyen a sors, gondolva. De a Sanyi bácsi ágya már üres volt. A Cimboráé is. Mondták a nővérek: „Igen, haza lettek zavarva.” És elmesélték, mi volt. De mát ad Isten? Jöttek az újságírók és én küldtem a Sanyi bácsihoz őket. Megjelent a cikk, ez még a kórház előtt volt, de a megjelenés már a kórház után. Ez mentette meg az öreget: mutatta asszonyának, az Ilonka néninek: „Látod, ki vagyok én? Most olvashatják a kórházban, nem akárkit dobták ki onnand!” Hát ez volt. A borfejtést a két ünnep között tervezem. Vadhús pörköléssel és szertartással. És elszaladt ez az év is. De boldogok lehetünk, hogy sokat voltunk közel egymáshoz. Tudtál dolgozni. Jó mulatság volt. Talán nem felejtesz el minket. Vasárnap egyedül ballagtam föl a hegyre. Szép volt a Tündérvölgy, olyan királyfias, fenséges, havas süveggel, takaróval. Kiraktam a madáretetőket. A cinkék azonnal megjelenték, sőt a pincébe is berepültek, amikor a hordók közt matattam. Lassan a szomszéd pincék kéményei is pipálni kezdtek. Szomszédoltunk. Az legutolsó munkana- p»on, amikor még az időjárás engedett dolgozni, elültettem 120 szőlőágat és hat gyümölcsfát. A fákat megkereszteltük. A négy meggyfa a szőlővégbe került, neveik kis táblácskán láthatók: Weöres S., Bertha Bulcsu, Kiss Dénes, Kósa Csalba. A Te fád (külön áll. Oda ültettem, ahol a pince feletti kis ajtó Van, ahol a Sanyi bácsihoz és a Dezsőhöz megyünk. A kisajtóhoz azért, hogy mindig nyitva áll számodra. A Te fád cseresznyefa. A minap Pesten voltam és Weöres Sanyi bácsit is meglátogattam, ö már jóváhagyta a fakeresztelőt, remélem, Te sem vonod vissza. 535