Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

történetekre is. Nem a valóságuk volt érdekes, hanem a hatásuk, ki és hogyan adta elő. írásom csak akkor adja vissza a hangulatot valamelyest, ha Umaságod magát gombai szőlőjébe képzelhetné, s az egyszerű, csöppöf sem körültekintő együttesben jókedvét is hozzátoldaná. ÍHa együtt nevetne velünk. Például azon, hogy miikor az ebceri mihályfad nő a vasúti híd alatt izéi, azt kérdi a férfitól — Átért? — Még nem. — S mi fölnevetünk, mert ugye még nem ért át a vonat. Káldos Gyula a vasútállomás mellett lakik, hallja a hangszórót: „Ne aludj, iBőreglér!” Egy mondatos tragikomédia. A Báregér miatt összeütközhetnének a vonatok. Gyerekkorunk sugározza át a múlt regéit. Gyula Kemenespálfán született, a Marcalban tűnődtek, néha a kamondd uraság lányaival. Ugyanúgy legeltettek, mint mi a Hunyortól két táborra vágva, ök a kamondi, mi a kertai gulyásgyerekkel veszekedtünk, áténekeltünk egymáshoz, amit most a nők előtt ismételni nem merek. Ne legyen szégyenlős! — mondják a férjek, de én az Űr előtt mégis szemérmes vagyok, s a csúíoló- dót letompítom.

Kertai Kelen tár kobak!

Cseszd meg a sághegyü lovat,

Cseszd meg a récéket,

Én meg a nénédet, kobak!

A marcaliak ismerik, a csornaiak már nem. Itt vannak Bozsokiék, hetven kilométerről járnak a szőlőjükbe. A férfi szeme alatt feketecérnás varrat. Hosszú út áll előttük, majd az asszony vezeti az autót, poharazó férjét mégis oly igen fegyelmezi. Kisgyermekük, mint vékony terrakotta-szobor. Megjelennek Stolcz Jenőék. A hangulat politikussá válik, majd wiszafordui pajkos dalolásba. Alsóságról fölhailat- szik a körhintás kiabálása. Ez a délután jó bemelegítő lehetne a len® mulatsághoz. D jön értem, indulni kéne. Idei fülesbagoly a Barátihók körtefáján, föl ne ijesszem, hátha kitörik a nyaka, hiszen kdtekeredett nyakkal szundikál ez az árva. Hát, itt az ősz, a fülesbaglyok is visszajöttek. D az eiőszüretből két hektó 16 cukorfokos mustot préselt. Októberre meglesz tizennyolc-tizenlkilenc is.

A búcsúban akkora forgalom, mint egy világvárosiban. Az alsósági kocsmaudvarra be sem lehet férni. Ott már nem a ságiak húzzák. Sötétkék-ünneplős hegedűs boronái az utcán. — Nem húzna egyet? — Na, álljunk meg, ha akarja! — Tovább a vacak ások felé. Többen szedélőZködnek, a játékokat zsákokba rakják. De a mersevábi, devecserl céllöwöldések, körhántások tovább működnek a vakfehér villanyfényben. Tessék! Tessék! Tíz forint három dobás! Tíz forint három dobás! Ha mind a tíz doboz le van esve, egy üveg egri, a Valódi, a vörös, az egri bikavér! Tessék! Ugye, maga is beszáll, fiatalember? A három céllövölde egy családé, testvérként hasonlítanak a pusfcatöltögető cigánynők. Nem látszanak olyan fáradtnak, mint a devecseri doboz-döbálható. Az egyik legény már hetven forintot lövöldözött el egy hajasbabáért. Sok pénzt összeszednek és nyerni lehet mindenféle tányért, babát, ha függesztőjüket eltaláljuk és leszakadnak. A közönség az ügyetlent kineveti és én nem vagyok olyan bátor, hogy a játékba benevezzek. Visszafordulunk, s halljuk a hátunk mögül:

— Ott volt az öregkés 'az asztalon. Beleszúrtam. Én nem veszthetek semmit. Tizennyolcéves vagyok. Nem érdekel az élet.

Elhagynak bennünket. Egy nyápic ifiiú mondta a nagyobbnak és ikét közepesen fejlett lánynak. Lépten-nyamon közönyös csókolózás. összekapaszkodd'k két részeg. Cigánygyerekek, mint az ötösikrek. Fiatal pár viszi öreg hozzátartozóját. Azért jó lett volna a kocsmában körülnézni, fölkérni egy petrezselymet áruló hölgyet. Olyan régen táncoltam, falum Mária napi .búcsújára tizenhat éve nem járok. Lakatot raktak 'a bejárati rácsra, a kaput asztallal eltorlaszolták. Belül zsúfolt kavailkád, testszag, por, nyüzsgés érthetetlen ütemre, mintha idejöttek volna tapadni a Tekintetes Ür ideáit.

„Én a magyar muzsikában és táncban ideált látok, s azt hiszem, innét, hogy nemzetünknek valaha aesthetiás culturájának kellett lenni, s hogy eleinknél a maÓ30