Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

ÁGH ISTVÁN Dani uraságnak xx. A Tekintetes Ür okkal gyanakodhat, én-velem nem történik semmi, csak vagyok, mint egy írnok. iNem titkolom Kegyed előtt, -valóban nem történik velem semmi krülönieges a Kemenesalján. Figyelem és megírom ezt a világot, miiként utazásaim adódnak, miiként az idő fordul. Mégis azt hiszem, bár nem tudom egyelőre megfo­galmazni, muszáj valaminek válltoznd .bennem. Hagyom lelkemben dolgozni tapasz­talataimat, hagyom soraimban elszivárogni. Nem véletlenül említem itt ezt, midőn azon gondolkodom, szeptemberi látogatásomat Hetyén érdemes-e bővebben meg­írni? Vagy csak említsem^ az Űr iránti ragaszlkod ásóim miatt, ott egy egész dél­után időztem s mint mulattam ? Mert vidámságra -érkeztem, vendégségbe, s nem azért, hogy ott is megírásra való élményeket takarítsak. Ám lehet, valamelyest érdekelné, mit láttam? A (kocsmában egyetlen ember ült söre mellett; a parkban az épülő művelődési ház nemsokára átadható a hetyei közönségnek. A faluiban egyetlen ház zajigott a szombathelyi, -pesti, oelli sokadalom álltai. Ott ítébláboltam a barátok, ismerősök, féüismerősök, idegenek között. S megtörtént ívelem, ami még sohasem, nem tudtam szót érteni az ifjúsággal. Tétova lettem, hideg és tartózkodó olyan kihívások sorozata miatt, melyekre (képtelen voltam válaszolni, mert idegen nyelvűnek hatottak, mégha magyarul is lettek kimondva. Nem tudtam elválasztani a butaságot az erőszaktól, a provokációt az igazságtól. Onnan kezdődött, hogy én nem ihatok olyan vehemensen, mint beszélgető szom­szédom. Magyarázkodni utálok, mégis el kellett panaszkodnom, nehogy gőgös kívül­állónak tűnjek, aki majd ezeket az italozásba bom'ló fiatalokat megítéli — engem az orvosak eltiltották a gyomrom miatt. Persze, tudhattam volna, nem vágyóik ve­lük egyívás-ú, és koromból természetesen következő munkásságom, s az ő ifjonti vli-láighódító energiájuk között öles árok mélyül, melyen csak a türelmes (megértés pallóján lehetne általjuitnii, s az lett a baj, hogy egyikünk sem tette vigyázva és meghajlással De -hogyan tartsam igaznak, amit nem értek? S 'mert nem értem, meg sem -cáfolhatom. Ilyen értelmetlen vita azelőtt a kétszázéves gádor előtt, a Berzsenyi utcában még nem pöffögött. — Te nem iszol? — Engem az orvosok el­tiltottak. — Orvos-vallás! — Mórt lenne orvos-vallás? — Körülimádj-ák őket, csúsz­nak másznak a ibetegék, egymásra licitálnak, (ki adjon több pénzt. — (Mi köze ennek a -gyógyításhoz? — Én inkább megdögtlök, de nem megyek orvoshoz. — Akkor Imeg- döglesz! — Akkor raegdögllöm! — Ti mindent olyan jód megmagyaráztok. Hozzá- dürgölőztök a hatalomhoz. — Mi köze az orvosnak a hatalomhoz? Ez még nem azt jelenti. — Pontosan azt jelenti. Onv-os, hatalom, mindegy! A ti korosztályotok mért jelenhet meg? Miibe került ez nektek? Szégyelljem magamat előtte? Mondjam? nem azért nyomtatják ki írásaimat, mert ki,szolgálom a hatalmat. A tehetségemnek kijáró elismerést érzem, és nem a karmámé ezüstöt. De őt nem a tehetség érdekli, hanem a nyomda. Neki nem lenne elég, ha én tehetségesnek mondanám, szerinte faladja magát az ember a publik-á- cáóért. Lehet-e ilyen értelmetlenséggel országot csinálni? És úgy keseredek el, mint­ha lelkifurdalásom ilenme. Én a munkámról írott kritikát, a kritikusak mértékének és bem a magam cél­jának tartam. Bocsásson meg az Űr, én a Kölcsey-féle -recenziót félre tolom, vagy sértődve lesqpröm, azután dolgozom tovább tehetségem kordájában. Engem még egyetlen műbírállat sem vezérelt. És a föniti (beszélgetés, melyet egy szóval elvég­ül

Next

/
Oldalképek
Tartalom