Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Jánosy István: Abszint, Roxolán papnő fohásza, Földanyához, Heisenberg olvasásakor (versek)

Nyeljük némán italunkat.

Rozsdásan röhög a Hold.

Máj-zöld agónia ringat.

írtam: 1941. nov.—dec. A Z. és az utolsó versszakot újra csiszoltam.

Roxolán papnő fohásza Földanyához

Miért áldozzak még neked, miért kérjem kegyed; üszőinknek adj szép borját, kocáinknak kackiás farkú malacokat;

sarjúra esőt, emberre áldást, ha nem szülnek a nők legföljebb, ha egyet, s azt mint majmot melengetik?

Minek kérjelek Téged,

ki maga vagy az Élet,

ha itt csak a Halál tenyészik?

íme bedobom szent kutadba papnő-koszorúmat,

Thyrsus-botomat, legvégül magamat.

Fogadd utolsó szentáldozatul!

Heisenberg olvasásakor

Beleolvadunk a Végtelenbe, vagy új életre visszük át magunk? — mindkettő mi mást jelentne: a nagy Egész tenyerén maradunk.

Talán a boldogságra úgy találunk, ha vállaljuk a Központi Rend szolgálatát, s a Rész-Rend kháoszának ellenállunk, mely az Örök Törvény ellen tusáz;

ha angyalává leszünk társainknak, s nem ördögévé. Ennyi az egész.

S végül a Halálmadár röpte rángat, s hazát talál az Egészben a Rész.