Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)
— Hm, szóval ez nem ó, he?! — Sevelihin megint nevetni kezdett. Amikor megelégelte a nevetést, két lépést tett Mahmud felé, és megkérdezte: — Monsieur Zsaimbekov, maga hogy kerül ide? — Hogy kerültem ide? Ez a marha — Mahmud Haszanára mutatott — hórom rendőr kíséretében berontott Papcsuk csapszékébe és letartóztatott! — Milyen alapon?! — üvöltött rá Sevelihin Haszanára. Has zárnának megbénult a nyelve, de hamar erőt vett magán és így válaszolt: — Nagyságos úr, alázatosan jelentem, ennek az idiótának a feljelentése alapján! — Az idióta az én gazdám volt. — Azt mondta, hogy azt a két juhot, ami tegnap elveszett a kabandoktól, ő lopta el, tartóztassam le, majd ő hozza a tanúkat. E szavak hallatán Sevelihin akkora pofont adott Haszana őrsparancsnoknak, hogy a csattanást még a sapkafciészátő Gedeván üzletében is hailani lehetett — Ge- deván másnap megesfcüdött erre. — Hülye! — ordította Sevelihin. Maruda, minden eshetőségre felkészülve, hátrahúzódott néhány lépést. — Nagyságos uram! — háborodott fel nyomban Mahmud. — Ekkora sértést?! Még hogy két juhot... Hát olyan ember vagyok én, aki két juhot...? Emlékezzen csak vissza... Armaviríhan egy gőzmozdony szerkocsija tűnt el, Bakuban egy tevekaravánt loptak el a rakományával együtt. De hogy két juhot! Ilyen szégyent! — Igenis, nagyságos uram, azt mondta, hogy kettőt! — ismételte még Haszana. — Két mit? — Két juhot, így mondta — Haszana most olyan bárgyú képet vágott hogy egészen megsajnáltam. Sevelihin az ég félé emelte a kezét: — Uram, oltalmazz a mi cárunknak! Mit tehet a mi bölcs cárunk, ha ilyen hülye alattvalói vannak! Felséges uram — fohászkodott a rendőrfőnök a cár portréjához —, hogyan vagy képes uralkodni ennyi semmire kellő alattvaló fölött?! Ö, szegény atyánk, szegény patrónusunk! Haszana őrsparancsnok áhítattal összekulcsolta a kezét a mellén, arcára mérhetetlen együttérzés és bánat ült ká, és esküszöm, hogy könnyek csorogtak a szeméből. — Elég! — Sevelihin áttért a gyakorlati dolgokra, és a tenyerét Maruda felé tartotta. Gazdám egy nagy köteg papírpénzt tett a feléje nyújtott kézbe. Ez az az ezer rubel volt, amiből ötvenet nekem ígért. — Nagyságos uram — szólt Mahmud Servelihinhez —, ez az állat, nem tudom, miért, még huszonöt rubelre is megbüntetett! — Add vissza neki! — sziszegte Haszanának Sevelihin. Haszana nem számátott ekkora arcátlanságra, tiltakozni akart, de Mahmud nem hagyta szóhoz jutni, tovább beszélt a rendőrfőnökhöz: — Nagyságos uram, amit Basztanov három lovával kapcsolatban kérdezett..; A rendőrfőnök hegyezte a fülét, csupa figyelem volt. HaSZama abban a pillanatban előkapta a huszonötrubelest és sietve átnyújtotta Mahmudnak. — Éppen ma hallottam, hogy Basztanov megtalálta a lovait: — mondta Mahmud, és a Haszanától kamatostul visszaszerzett pénzt nyugodtan a zsebébe tette. A lovak előkerülésének a híre megörvendeztette a rendőrfőnököt, azonnal Ha- szanához és a rendőrökhöz fordult, Marudára mutatott és megparancsolta, hogy mérjenek rá tizenöt ibotütést. Mahmudot beültette a hintóba és elrobogott. A gazdámról a rendőrség udvarán lehúzták a nadrágot, hasrafektették és istentelenül elverték. A legjohban Haszana őrsparancsnok igyekezett. Hazamentem. Duka már nem volt sehol. Egy tízrubelest hagyott nekünk az asztalon és elmenlt. Sírva szaladtam a piacig, reménykedtem, hogy meglátom még valahol. Már sötétedett, csak Szolimát, a bodnárt találtam kint. Lufca után kérdezősködtem tőle. 498
