Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Köz-Életünk: Apokalipszis? Fenét! (Czakó Gábor)
közül, úgy érezte, „mint ha valaki válla fölé hajolna, s két okos, sötét, élénk, bíztató szem nézné, 'amit olvas.” Jó okunk van feltételeznünk, hogy — a kevés közvetlen adat ellenére — ilyen mély nyomot hagyott a költő lelkében a Szegeden töltött időszak minden jó és kevésbé jó élménye, s hogy a szomorú távozás ellenére is szívesen emlékezett vissza a tiszaparti városra. A knsmionogrófia pedig — remélhetőleg — hozzásegít ahhoz, hogy Babits tanár úrnak pontosan kijelölt, méltó helye legyen Szeged város emlékezetében, kultúrtörténetében. KAFILLER FERENC KÖZ-ÉLETÜNK ij§ KÖZ-ÉLETÜNK fji KÖZ-ÉLETÜNK APOKALIPSZIS? FENÉT! Könyveket ölnek. Szemtanúk írják, hogy kortárs szerzők műveit, klasszikusokat, kitűnő állapotú köteteket láttak — no, nem a máglyán —, hanem a zúzdában. Mert ott azért nem tartunk. Annál sakkal racionalistább a mi energiatakarékos korunk, s különben sem büntetésből kerültek vesztőhelyre a versek, a drámák, a regények, pontosabban nem a saját bűnük okán. Apokalipszis? Fenét! Hanem? A Magyar (Nemzet múlt év november 20-i számában nyilatkozott az Állami Könyvterjesztő Vállalat igazgatója. Tőle megtudtuk, hogy 1. a készletek ijesztően megnövekedtek, tíz év alatt kb. három és félszeresükre — majd egy milliárdra —, ami hatalmas költségeket ró a vállalatra, olyannyira, hogy már a fejlesztést veszélyeztetik; 2. a kiadók olyan művek megjelentetését is szorgalmazzák, amelyek kereskedelmileg már lefutottak (művészeti albumok, útikönyvek, stb.), ráadásul 1984-ben 420 millió forinttal nagyobb értékű könyvet akarnak kiadni, mint amennyit a terjesztők át tudnak venni; 3. a kereskedők a biztos sikernek ígérkező művekből azért nem rendelhetnek elegendőt, mert lekötnék velük a vásárlóerőt, miáltal veszélyeztetnék „művelődéspolitikáikig fontos könyvek célba jutását” — vádolják is őket azzal, hogy „anti- kereskedők”. Magyarázókig hozzátette, hogy a cég nevében is benne van, hogy „terjesztő”, tehát „figyelembe kell vennie azokat a szempontokat, amiket a művelődéspolitika diktál”, majd a tapasztalatokról szólva megemlítette, hogy elsősorban szépirodalmi művek halmozódtak föl. Nem lettem okosabb. Vajon miként szolgálják a művelődéspolitika érdekeit a polcokon maradó, majd zúzdába kerülő könyvek? Hogyan jöhetett létre az a skizoid helyzet, amelyben egy könyvterjesztőnek így kell nyilatkoznia? Nos. A zúzdához vezető út az Írótól indul. Első állomása a (Kiadó, majd a Nyomda következik, utána a Kereskedő, végül vagy az Olvasó, vagy a... no, ne írjuk le annyiszor. Eközben átkacskaringózik a Művelődéspolitika, a Pénzügyi- és Papírhelyzet, no meg Iaz Idő lankáin, bércein. A dolog tehát úgy kezdődik, hogy az Író egy, vagy egynéhány év alatt létrehozza a Művet. Föltehetően abból a célból, hogy megváltsa vele a világot, ugyanis zseni (ifjú titán, érett, stb.) az illető (jobbik eset), vagy egyszerűen divatos, okos, 477
