Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Lórinczi Huba: Az összegzés évadján (Mándy Iván: Átkelés)

'Folytonos itt az interferencia, a perspektíva ritmikusan szűkül és tágul, a közelítést távolodás váltja fel, a narratív előadás perszonálisba úszik át, emez meg én- fonmára cserélődik. Nyugtalan áramlás, dinamizmus a mélyrétegekben, állóvizek nyugalma és statitoussága a felszínein. S adekvát tükre mindez — a tördelt mozaikstruktúrától a nominális stílusig, az idősíkok ingamozgásától a kontúrok feloldásáig — Mándy ember- és viilágélményének: magányunkban, szorongásainkban, amorf mítoszainkban lebegünk, ingatag, meglazult eresztéfcű, átmeneti minden bennünk és köröttünk, zuhanásra, szétfoszlásra készülünk örökkön.

Tájak és tárgyak őrzik és jelzik sorsunkat, lényegünket, esélyeinket; róluk szólván is rólunk beszél a szerző. Minden szimbolikus ás anitropomorf Mándy univerzumában, s önnön törekvéseinek elődjét, rokonát pillantja meg Krúdyihan, kinek ... utcaképei, elromlott, örökké csöpögő vízcsapjai feledhetetlenek” (Mit akarhat egy író?). Az asztal „történetiségét” emlegette századunk nagy filozófusa, Martin Heidegger is, utalván arra, hogy bármely használati tárgy megőrzi az egykori jelenlétet, szinkronizálja a múltat. Mándy is hasonlóan. írásaiban a tájiak és a tárgyaik a velük, bennük, köztük élő embert szívják föl magukba, történetünk és történelmünk tükrei és ikivetülésed. Ekként itatódhatnak át szorongással az őszi kertek (Erkélyen), ekként lehet Zsámlbolky hajdani létbelyzetének megfelelője az ingatag, omladozó balkon (uo.), ekként jelképezheti az életünk mélyén komoran s ugrásra készen lapuló agressziót egy „Zömök, fekete nyelű kés” (A szicíliai), ezért kerülhet szóba „A fotelek döbbent csöndje” avagy „A szőnyegek sötét kajánsága” (Ogmánd). A pálma kétarcú történet, s ambivalens a benne megjelenő szituáció és érzés nemkülönben. Jelképe a címszereplő — a lakásból kitessékelt, szándéktalanul is kallódásra, pusztulásra kárhoztatott egzotikus növény — a szomorú kiszolgáltatottságnak, szimbolizálja másfelől az életünkbe fogadott dolgok fenyegető fölmagasodását, baljós eluralkodását, mind könyörtelenebb zsarnokságát. Szeretet, sajnálat, lelkifurdalás öl- tődilk egybe itt szorongással, félelemmel, indulatos lázadással: eklatáns .példája ez a novella a Mándynműveket oly igen jellemző polifóniának. Nem akármiinő bravúr hozta létre A bukás „elvékonyodó”, végül már epigriaimrnatiikiusan szűkszavú kompozícióját. A három fázisú (história Galli Curci 1929-es, budapesti fiaskójának em- lékképeit villantja meg elsőül, majd egy bűnbakká kikiáltott s mindörökre mellőzött zongora sors leírása 'következük, hogy — az asszodiativ kapcsolódás nyilvánvaló — az utolsó „ütem” ennyi legyen csupán: „Lezárt írógép egy elhagyott asztalon.” Szemlénket még hosszan fólytaithatnók.

Sok a remeklés, a Mándy-művészetet a legmagasabb színvonalon reprezentáló dartáb az Átkelés tizenhét „etűdje” között. Ilyen mindjárt a nyitány szürrealisztikus epizódfüzére, amely összegezi és előrejelzi egyszersimánd a kötet világát. Az itt leütött hang rezeg tovább az Ogmándban, hiszen e novella is a „baj” látogatásával indít: „Mozdulatlanul feküdt. Keze a takarón. A -sötétség is oly mozdulatlan. Az előbb mintha valaki föléje hajolt volna. Egy árny. Talán mondott is valamit. Szólította” stb. Az Apa közbeszól is kitűnő a maga nemében, „kifogásunk” ellene 'mindössze annyi, hogy a benne megidézett szituáció a Mi az, öreg? óta ismerősünk. Hét remeklés következik eztán: a Vízizene, A bukás, a Copper Fenimore, a címadó novella, az Erkélyen, A pálma és az Alkonyat felé. Külön is kiemeinők közülük —mint a nekünk legkedvesebbet — az elsőt, a harmadikat, az ötödiket és a hetediket. A A Vízizene már-tmár verssé lényegülő szövege látszólag csupán egy koncert heterogén hang'wMlá'gánaík leképezése, ám a csobogó zenét övező zajok és zörejek művészet és élet együttesét, különös viszonyát mintázzék és szimbolizálják. A trivialitás .közepette ős ellenében olykor észrevehetetlenül, ám mégis di&'dalmasam virágzik a műalkotás. A Cooper Fenimore időszerkezetével, valamint a „fiú” és a „férfi” létélményének .és -filozófiájának szembesítésével vívta ki bámulatunkat, az Erkélyen pedig a személyi kultusz lidérces, szorongó atmoszférájának ímegiidézlésével. (Csupán az érdekesség kedvéért említenék: variáció ez utóbbi novella a korábban Előadó érkezik címen megírt történetre, s ki Mándy Iván „fejlődésére”, eszíközeinek-mód- szereinek tökéletesibülésére kíváncsi, sok tanulsággal gazdagodhat az összevetés so468