Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - Szilágyi István: Tárgyak és viszonylatok (Marosfalvi Antal bemutatója)

az egyes elemek már nem az eredetet, a forrást idézik, hanem csupán a 'gondolatot egyértelműsitik. A látványban azért dominál a szinte mincbg natúnan maradt íelü-- letű anyag. Fa és fa fonódása, ellenpontjai, egészséges vagy lebomló (rostjai, öntörvényű növekedésének emléke, vagy geometriai formába (kényszerítése, nap- és sziélszítta fehérje, vagy érett mólybannája mind megannyi lehetőség. ÍÉs az a fa és a kő, a hideg (fém vagy a textól találkozása ás. Má született mindéblből?

Én meg te. Egy szétnyifható kenetbe helyezett elhasított fatömfo két fele. A tökéletes egység harmóniája. De nincs rejtve benne az egyből kettévágottság fájdalma is?

Te meg én. Két egymásba simuló test vonala. A szalag és a drapéria Mája lágyságot, intimitást, testi szeneimet sugall. Férfit és nőt. Két szívvel.

Mi ketten. Két görcsökkelnbütyköikkei kínlódó, összefonódó vonal-ág. A tökéletes forrna — a golyó — gyümölcsűik, a gyermek? Mi ketten. Ismét. A görbe ég „ösz- szenyomja”-e a követ, vagy a fának kell kitérnie a kő élői?

Kettőnk emlékműve. Egy lap két oldalán két irány és két állapot. Csak térben látható. Egyik fényes, kemény, tojósdad alakú, felfelé mutat. Másik korhadt, szabdalt ikon tanú, már eQfeiküdt. Tényleg mi vagyunk? És melyikünk szégyene?

Melyik vagy te, melyik vagyok én? Meddő és termékeny, halott és élő? Nő és nő? Pókháló és gömb.

Te engem, vagy én téged? Most nem látlak. Nem átszúrtál. Felsziúrtál csak, s elmentél. Ilyen kegyetlen vagy. De ki mgy?

Én téged, vagy te engem? Ez szintén csak „eredmény”. A poroszlók (?) már elmentek. Vagy te voltál egyedül? Nincs feszültség, csak megadás.

Te vagy én. Tte, vagy én? Kik vagyunk tulajdonképpen? Férfi és nő, házasságuk mindennél erősebben kötő, önként vállalt, megnyomorító kalíckájában, amiből a kitörés az egyetlen, de sehová sem vezető, talmi csillogású útvesztő. Eltérő mentalitás, eltérő erő és hit. Nem egymással, hanem a kalickával viaskodnak. Egyedül mégis értelmetlenek. Egymás tanúi és tagadásai. Elmúlás és új élet, az ifjúság jövőt kihívó, kereső kalandja, magabiztos erejének fítogtatása az élet törvényeit betöltő öregkorral szemben, phallikus szimbólum, a földet átfúró csíra a tavalyi gyökér mellett.

Kettőnk élete. Talán a legfilozofiikusabb darab. A prímér, hétköznapi asszociációikon jóval túlmutató mélységű, talán kissé rejtélyes is. Ne firtassuk a (titkát! Legfeljebb abban kételkedünk, hogy az-e, aminek kiállításra aktualizált cíime mondja? Elmerengve inkáiblb csak azt érezzük, hogy talpa néfllkiüi, semleges háttérből kijövő két takart acél tüskével tartva még egyértelműbb és ddőtállóbb volna.

464